Öt edzőt is menesztettek a gyenge teljesítmény miatt

nfl
2022.01.12. 11:43
Ahogyan az már lenni szokott, a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakasza után ezúttal is beindultak a tisztogatások, és öt együttes is megköszönte korábbi edzőjének eddigi ténykedését.

Időrendben elsőként a Denver Broncos lépett, ez annyiban nem meglepő, hogy az együttes a legtöbb csapatnál egy nappal korábban, szombaton fejezte be az alapszakaszt, de ahogyan a 2016-os idény bajnoki címe óta mindig, ezúttal is lemaradtak a coloradóiak a rájátszásról. Vic Fangio három év alatt 19 győzelmet és 30 vereséget hozott össze, a mostani idényben pedig 7–10-zel zárt.

A legendás „fekete hétfő” három további menesztést hozott, a Minnesota Vikings, a Chicago Bears és a Miami Dolphins vezérkara is lépett.

Mike Zimmer nyolc év után távozott a Vikingektől, irányításával háromszor volt rájátszásban az együttes, 2017-ben pedig konferenciadöntős volt, de végül nem tudott átlépni a Super Bowl előtti utolsó akadályon. Zimmer 72–56–1-gyel zárt Minnesotában, a mostani kiírásban 8–9-cel végzett. Ugyancsak távozik a gárdától Rick Spielman general manager (vezérigazgató) is.

Matt Nagy 2018-ban lett a Chicago edzője, és rögvest 12–4-gyel playoffba jutott, az év edzője címet is kiérdemelve ezzel. Azóta viszont masszív lejtmenetben a tehetségekből egyre inkább kifogyó gárda, két 8–8 után 6–11 lett a mérleg, ez pedig nemcsak Nagy, hanem Ryan Pace vezérigazgató állásába is került.

A leginkább meglepő lépés a floridaiaké volt, hiszen Brian Florest 2019-ben minden idők talán leggyengébb keretének az élére nevezték ki a Dolphinsnál (nem véletlenül volt a pihenőhét előtti első négy fordulóban 10–59, 0–43, 6–31 és 10–30 az eredmény), ennek ellenére az idényt végül 5–11-es mérleggel tudta zárni, majd 10–6 és 9–8 volt a mutató, igaz, a playoff egyszer sem jött össze.

Keddre is maradt búcsú, a New York Giantsnél korábban az már eldőlt, hogy Dave Gettleman vezérigazgató inkább önként visszavonul az idény végén, de úgy tűnt, Joe Judge vezetőedző még megkapja a 2022-es idényt, tegnapra viszont neki is megköszönték az eddigi 10–23-as mérleget.

Ahol szintén nincs még edző 2022-re

Ott van még a mostani idényben is legrosszabbként záró, ezzel a 2021-es drafthoz hasonlóan az idei játékosbörzén is elsőként választó Jacksonville Jaguars, ahol Darrell Bevell vette át ideiglenesen a kirúgott Urban Meyer helyét, valamint a Las Vegas Raiders, amelynél a múltbeli homofób, szexista és rasszista e-mailjei miatt menesztették Jon Gruden vezetőedzőt, a helyére ideiglenesen érkező Rich Bisacciával viszont playoffba jutott az együttes. Ennél a két klubnál sem ismert még a 2022-es idényt elkezdő tréner személye, de itt benne van a pakliban az is, hogy az ideiglenesen kinevezett edzők megkapják a lehetőséget a folytatásra.

Melyik csapat nyeri meg az NFL 2021-es idényét?

NFL 2021

RÁJÁTSZÁS, WILD CARD KÖR

AMERIKAI FŐCSOPORT

szombat 22.30: Cincinnati Bengals (4. kiemelt, 10–7-es mérleg)–Las Vegas Raiders (5., 10–7)

vasárnap 2.15: Buffalo Bills (3., 11–6)–New England Patriots (6., 10–7)

hétfő 2.15: Kansas City Chiefs (2., 12–5)–Pittsburgh Steelers (7., 9–7–1)

Erőnyerő: Tennessee Titans (1., 12–5)

NEMZETI FŐCSOPORT

vasárnap 19.00: Tampa Bay Buccaneers (2., 13–4)–Philadelphia Eagles (7., 9–8)

vasárnap 22.30: Dallas Cowboys (3., 12–5)–San Francisco 49ers (6., 10–7)

kedd 2.15: Los Angeles Rams (4., 12–5)–Arizona Cardinals (5., 11–6)

Erőnyerő: Green Bay Packers (1., 13–4)

(Borítókép: Mike Zimmer és Matt Nagy is lapátra került – Adam Bettcher/Getty Images)