Brady után az NFL újabb korszakos alakja vonult vissza

aj green
2023.02.07. 09:19

Tom Brady után újabb klasszis intett búcsút a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságnak (NFL), A. J. Green bejelentette, hogy visszavonul.

A 34 éves elkapót korszakos tehetségnek várták a 2011-es játékosbörzén, nem véletlenül kelt el már az első kör negyedik helyén, és a 193 centi magas fenevad fel is nőtt a várakozásokhoz.

A Cincinnati Bengals színeiben az első hét idényében egyaránt olyan teljesítményt nyújtott, amivel beszavazták a Pro Bowlra, kétszer az év második számú álomcsapatába is bekerült.

Karrierje során számos alkalommal kellett sérülésekkel megküzdenie, 2018-as kidőlése és a teljes 2019-es idény kihagyása után pedig már az Arizona Cardinalsban sem tudott visszatérni a korábbi szintjére.

Ami igencsak remek volt, hiszen az első hét idényből csak a hatodikban nem lépte át az 1000 yardos határt – akkor a 16 helyett csupán 10 meccsen is eljutott 964-ig.

Karrierjét 727 elkapással, 70 touchdownnal és 10 514 yarddal zárta, ezzel az örökranglista 44. helyén áll jelenleg.

(Borítókép: John Grieshop / Getty Images)