Több milliárd dollárnak kélt lába egy hét alatt

nfl
2023.03.21. 07:35

Múlt héten elindult az új év a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), röpködtek ismét a dollárszázmilliók a szerződésekre, játékosok tucatjai váltottak klubot vagy vonultak vissza, és új gazdája lett az 1/1-es választási cetlinek is.

És akkor arról nem is szóltunk, hogy a legnagyobb durranás hivatalosan még meg sem történt, de már kész ténynek tekinthető, hogy Aaron Rodgers Green Bayből New Yorkba igazol, hogy elődjéhez, Brett Favre-hoz hasonlóan a Jetset erősítse.

A négy alkalommal a liga legértékesebb játékosának megválasztott irányító egyben a legjobban fizetett játékos a sportágban, elcserélésének kondíciói így azért hosszadalmasabb folyamatokat ölelnek fel.

Dőltek a dominók irányítófronton

Derek Carr indította be a bulit, a Las Vegas Raidersnél nem marasztalt játékosra a New Orleans csapott le, négy évre potom 150 millió dollárért cserébe.

Nem sokáig volt ez az idei legjelentősebb pénzmozgás, hiszen nem sokkal később Daniel Jones 160 millióért hosszabbított ígéretes 2022-es idénye után a New York Giantsnél, az Óriások reményei szerint a lábon is rendkívül veszélyes irányító számára ez csak a kezdet volt az új rezsimnél.

Ha már a lábon veszélyes quarterbackekről beszélünk, nem lehet elmenni Lamar Jackson (és persze Justin Fields, de róla majd később) mellett, a Baltimore Ravens franchise taggel láncolta magához a 2019-es idény MVP-jét.

Geno Smith hároméves hosszabbítást kötött tavalyi áttörése után a Seattle Seahawksszal, Jimmy Garoppolo váltotta Carrt a Raidersnél. Így ismét együtt dolgozhat korábbi edzőjével, Josh McDanielsszel, akivel még együtt tolták a Patriots szekerét.

A hat legjelentősebb pénzmozgásból ezzel ötöt soroltunk fel, a monotóniát a Houston Texans támadófalembere, Laremy Tunsil tudta megtörni.

A top tízben amúgy nem volt túl sok csapatváltás, utána viszont már alaposan beindult a buli. Érdemes kiemelni a bajnok Kansas City Chiefs támadófalember-cseréjét, a nagy rivális Cincinnati Bengalsnél remélik, hogy Orlando Brownnal még jobb lesz a fal Joe Burrow előtt, és letaszíthatják a trónról Patrick Mahomesékat.

Az NFC bajnokánál, a Philadelphia Eaglesnél is zajlott az élet, távozott ugyan a védőfalból Javon Hargrave San Franciscóba, a támadóból Andre Dillard Tennessee-be, a söprögető Chauncey Gardner-Johnson Detroitba, a linebacker T. J. Edwards Chicagóba, a futó Miles Sanders pedig Carolinába, összességében azonban még így sem panaszkodhatnak a Sasok. Visszatért ugyanis egy évre Jason Kelce és Fletcher Cox, maradt James Bradberry, valamint jött Sanders pótlására Rashaad Penny, Jalen Hurts mögé pedig Marcus Mariota.

   játékos csapat korábbi csapat poszt kor év összes átlag
1. Daniel Jones
New York Giants irányító 25 4 160,00 40,00
2. Derek Carr
New Orleans Saints Las Vegas Raiders irányító 31 4 150,00 37,50
3.
Lamar Jackson
Baltimore Ravens irányító 26 1 32,42 32,42
4. Laremy Tunsil
Houston Texans támadófalember 28 3 75,00 25,00
   Geno Smith
Seattle Seahawks irányító 32 3 75,00 25,00
6. Jimmy Garoppolo
Las Vegas Raiders San Francisco 49ers irányító 31 3 72,75 24,25
7. Daron Payne
Washington Commanders védőfalember 25 4 90,00 22,50
8. Javon Hargrave
San Francisco 49ers Philadelphia Eagles védőfalember 30 4 84,00 21,00
9. Chris Lindstrom
Atlanta Falcons támadófalember 26 5 102,50 20,50
10. Jawaan Taylor
Kansas City Chiefs Jacksonville Jaguars támadófalember 25 4 80,00 20,00
   Roquan Smith
Baltimore Ravens linebacker 25 5 100,00 20,00
12. Jalen Ramsey
Miami Dolphins Los Angelers Rams* cornerback 28 3 55,00 18,33
13. Tremaine Edmunds
Chicago Bears Buffalo Bills linebacker 24 4 72,00 18,00
14. Mike McGlinchey
Denver Broncos San Francisco 49ers támadófalember 28 5 87,50 17,50
15. Dre'Mont Jones Seattle Seahawks Denver Broncos védőfalember 26 3 51,53 17,18
16. Orlando Brown Jr. Cincinnati Bengals Kansas City Chiefs támadófalember 26 4 64,09 16,02
17. Jessie Bates III Atlanta Falcons Cincinnati Bengals söprögető 26 4 64,02 16,01
18. Zach Allen Denver Broncos Arizona Cardinals védőfalember 25 3 45,75 15,25
19. Dalvin Tomlinson Cleveland Browns Minnesota Vikings védőfalember 29 4 57,00 14,25
   Jason Kelce Philadelphia Eagles támadófalember 35 1 14,25 14,25
*A Dolphins csere útján szerezte meg a Ramstől Ramsey-t, majd rögvest hosszabbított is vele            

Belehúznak a Hazafiak?

Érdekesség, hogy bár szépen fogyott a pénz – hiszen 234 játékos szerződésére 2,7 milliárd dollárt költöttek el a klubok, ezzel együtt Jones és Carr is alig fért be az örökranglista top tíz helyezettje közé, és rajtuk kívül is csak Jackson franchise tages szerződése van a top tizenötben.

Épp vele bezárólag csak irányítókat találhatunk az élbolyban, az első nem passzmester a háromszor is az év védőjének megválasztott Aaron Donald, majd három elkapó jön az üldözők között.

Közülük könnyen lehet, hogy DeAndre Hopkins csapatot vált a közeljövőben, a New England Patriots gárdáját mondogatják vele kapcsolatban. A hatszoros bajnok időközben már megszerezte JuJu Smith-Schustert a címvédő Chiefstől, valamint a tight end Mike Gesickit a csoportrivális Dolphinstól, így már egészen pofás sor áll Mac Jones rendelkezésére, ha pedig még Hopkins is itt kötne ki…

   játékos csapat poszt kor mikor év összes átlag
1. Aaron Rodgers
Green Bay Packers irányító 39 2022 3 150,82 50,27
2. Russell Wilson
Denver Broncos irányító 34 2022 5 242,59 48,52
3. Kyler Murray
Arizona Cardinals irányító 25 2022 5 230,50 46,10
4. Deshaun Watson
Cleveland Browns irányító 27 2022 5 230,00 46,00
5. Patrick Mahomes
Kansas City Chiefs irányító 27 2020 10 450,00 45,00
6. Josh Allen
Buffalo Bills irányító 27 2021 6 258,03 43,01
7. Dak Prescott
Dallas Cowboys irányító 29 2021 4 160,00 40,00
   Matthew Stafford
Los Angeles Rams irányító 35 2022 4 160,00 40,00
   Daniel Jones
New York Giants irányító 25 2023 4 160,00 40,00
10. Derek Carr
New Orleans Saints irányító 31 2023 4 150,00 37,50
11. Kirk Cousins
Minnesota Vikings irányító 34 2022 1 35,00 35,00
12. Jared Goff
Detroit Lions irányító 28 2019 4 134,00 33,50
13. Lamar Jackson
Baltimore Ravens irányító 26 2023 1 32,42 32,42
14. Aaron Donald
Los Angeles Rams védőfalember 32 2022 3 95,00 31,67
15. Tyreek Hill
Miami Dolphins elkapó 29 2022 4 120,00 30,00
16. Ryan Tannehill Tennessee Titans irányító 34 2020 4 118,00 29,50
17. T. J. Watt Pittsburgh Steelers irányítósiettető 28 2021 4 121,01 28,00
18. Davante Adams Las Vegas Raiders elkapó 30 2022 5 140,00 28,00
19. DeAndre Hopkins Arizona Cardinals elkapó 30 2020 2 54,50 27,25
20. Joey Bosa Los Angeles Chargers irányítósiettető 25 2020 5 135,00 27,00

Edzőért robbantott bankot a Denver, az 1/1-ért a Carolina

Az év első cseréje úgy festett, hogy megdönthetetlen lesz, hiszen a Denver Broncos egy idei 1. kört (1/30.) és a jövő évi 2. kört adta oda a New Orleans Saintsnek a tavaly visszavonuló Sean Paytonért, a reaktivált vezetőedző mellett egy 2024-es 3. kör is érkezett a coloradói csapathoz.

Március 10-én viszont „robbant a bomba”, a Carolina Panthers inget-gatyát odaadott a Chicago Bearsnek az 1/1-es választási jogért.

A Párducok az idei (1/9.) és a 2024-es első körüket, az idei (2/61.) és a 2025-ös második körüket, valamint a remek elkapó D. J. Moore-t küldték el a Medvéknek, ennél jobb hírt pedig a fentebb említett Justin Fields aligha kaphatott volna. Ezzel minden bizonnyal megmenekült attól, hogy egy irányítót hozzanak a nyakára, másrészt kapott egy olyan 25 éves fegyvert, aki már öt éve bizonyítja a ligában, hogy kiemelkedő játékos (5201 yardja és 21 TD-je van).

Nagyjából ilyen volumenű csere várható majd Aaron Rodgers esetében is. 

A Miami Dolphins évről évre hoz valami nagy szenzációt, ezúttal Jalen Ramsey-t kaparintotta meg a Ramstől egy 3. körös (3/77.) választási jogért, valamint a tight end Hunter Longért, és kötöttek is gyorsan a cornerbackkel egy új szerződést – lásd az első táblázatunkat.

A Giantsnél is próbáltak az irányító kedvére tenni, a New York-i gárda a 3/100. választási jogért cserébe megszerezte a Las Vegas Raiders elkapásokban kiemelkedő tight endjét, Darren Wallert.

A csoportrivális Dallas Cowboys a napokban kettőt is cserélt, a 2019-es év legjobb védőjének megválasztott Stephon Gilmore egy ötödik körért (5/179.) érkezett az Indianapolistól, a már hat 1000 yardos idényt is összehozó Brandin Cooks pedig egy idei ötödik (5/161.) és a jövő évi 6. körért cserébe jött Houstonból.

Bő egy hónap múlva jön a fő esemény

A holtszezon első szakaszának lényegi része ezzel lezajlott, bár biztosan érkezik még pár nagyobb szerződés és csere, most egy összességében csendesebb időszak következik az NFL-ben.

Sokáig azért nem kell várni, az előszezon fő eseményét, a 2023-as játékosbörzét április 27–29. között rendezik meg a Missouribeli Kansas Cityben, magyar idő szerint az első választás 28-án kicsivel 2 óra után várható.

Azt már fentebb írtuk, hogy a leggyengébb mérleggel záró Chicago helyett a Carolina választhat elsőként, ez pedig csak és kizárólag új franchise-irányítót jelenthet. A fogadóirodáknál C. J. Stroud az első számú favorit, az Ohio State Egyetemről érkező passzmester mellett az Alabamával egyetemi bajnok Bryce Youngot tartják még esélyesnek.

Az első kör sorrendje

  • 1. Carolina Panthers (a Chicagótól)
  • 2. Houston Texans
  • 3. Arizona Cardinals
  • 4. Indianapolis Colts
  • 5. Seattle Seahawks (a Denvertől)
  • 6. Detroit Lions (a Ramstől)
  • 7. Las Vegas Raiders
  • 8. Atlanta Falcons
  • 9. Chicago Bears (a Pantherstől)
  • 10. Philadelphia Eagles (a Saintstől)
  • 11. Tennessee Titans
  • 12. Houston Texans (a Brownstól)
  • 13. New York Jets
  • 14. New England Patriots
  • 15. Green Bay Packers
  • 16. Washington Commanders
  • 17. Pittsburgh Steelers
  • 18. Detroit Lions
  • 19. Tampa Bay Buccaneers
  • 20. Seattle Seahawks
  • – a Miami Dolphinstól elvették Tom Brady és Sean Payton szabálytalan megkörnyékezése miatt
  • 21. Los Angeles Chargers
  • 22. Baltimore Ravens
  • 23. Minnesota Vikings
  • 24. Jacksonville Jaguars
  • 25. New York Giants
  • 26. Dallas Cowboys
  • 27. Buffalo Bills
  • 28. Cincinnati Bengals
  • 29. New Orleans Saints (a 49erstől a Dolphinson és a Broncoson át)
  • 30. Philadelphia Eagles
  • 31. Kansas City Chiefs

(Borítókép: Kevin Sabitus / Getty Images)