Fájdalmakkal is vadállat a diszkoszbajnok

2013.08.14. 10:42
Robert Harting a moszkvai atlétikai világbajnokságon sem változtatott eddigi őrült szokásán, a diszkoszvetés döntője után darabokra tépte a mezét, pedig most nagyon fájt neki.

Már a két évvel ezelőtti tegui vb-n és a londoni olimpián is így ünnepelt, de most még több oka volt az örömre a sorozatban harmadik világbajnoki címét szerző németnek. Hartingnak nem indult igazán jól a szezon, elvesztette 35 versenyen át tartó veretlenségét, és a világranglista éléről is lecsúszott.

A moszkvai vb-döntőben is pocsékul kezdett, az első sorozatban 62,16 méterre volt képes, ezzel csak a kilencedik volt. A második kísérletére már összeszedte magát, 68,13-at dobott, amivel az élre ugrott. A szenvedései azonban még csak ekkor kezdődtek, a harmadik dobás előtt hirtelen óriási fájdalmat érzett. „Olyan volt, mintha egy szikla lett volna a hátamban” – mondta.

Harting széttépi a mezét

Az edzője le is fektette a földre, hogy megpróbálja csillapítani a fájdalmát, orvost nem engedtek hozzá, de végül a tribünről azt a tanácsot kapta a fizikoterapeutájától, hogy mozgassa meg a hátát. Hartingnak ez bejött, ugyan nem múlt el a fájdalom, de a negyedik sorozatban 69,11-re dobta a diszkoszt. A lengyel Piotr Malachowski csak megközelíteni tudta (68,36), majd Harting az utolsó kísérletével is 69 méter fölé került, és megnyerte a vb-t.

Ezek után nem csoda, hogy a védjegyévé vált módon ünnepelt, üvöltve tépte szét magán a trikóját, és futkosott fel-alá, mintha sprinter volna és nem nehézatléta. Harting a dobogóra már nem állt fel könnyedén. Elmondta, az utolsó kísérleténél a combját is meghúzta, ami a hátánál is jobban fájt. Csak azt sajnálja, hogy így nem tud majd táncolni a későbbi ünnepléseken.