80 éves az első 80 méter felett dobó gerelyhajító

2014.03.10. 19:55

A TF-en köszöntötték hétfőn, 80. születésnapján az olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajító Kulcsár Gergelyt.

Az ünnepségen emlékplakettet vehetett át Radák Zsolt dékántól, továbbá Nagy Zsigmondtól, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatójától, és Gyulai Miklóstól, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökétől is. Az eseményen több tanítványa is jelen volt, így Németh Miklós, aki az 1976. évi montreali olimpián bajnoki címet szerzett.

Az 1934. március 10-én, Nagyhalászban született kiváló atléta négy nyári olimpián is indult, s háromról éremmel tért haza: az 1964-es tokiói játékokon ezüstöt érdemelt ki, míg 1960-ban Rómában és 1968-ban Mexikóvárosban bronzot ért teljesítménye. Az Európa-bajnokságokról szintén két harmadik helye van: előbb 1958-ban Stockholmban, majd 1966-ban Budapesten állhatott fel a dobogó alsó fokára. Az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es müncheni olimpián ő vitte a magyar csapat zászlaját.

Kulcsár volt az első magyar gerelyhajító, aki 80 méteren felül dobott. Az aktív sportolástól 1972-ben vonult vissza. (MTI)