Móric
9 °C
15 °C

Atlétika-Eb: Koroknai Máté elődöntős, testvére kiesett 400 gáton

2014.08.12. 12:04

Koroknai Máté bravúros futással bejutott az elődöntőbe 400 m gáton, testvére, Tibor viszont kiesett az előfutamban a zürichi atlétikai Európa-bajnokság első napján, írja az MTI.

Az első felnőtt világversenyén induló 21 éves Koroknai Máté a második futamban egyéni csúcsát két századdal megjavítva, 50.33 mp-cel harmadik lett, ezzel biztosította helyét a szerdai elődöntőben.

„Éreztem, hogy jól megy a lábam, a hajrában már néztem, hogy jó helyen vagyok, így nem szakadtam meg a befutónál” - mondta az MTI-nek Koronai Máté, aki idén testvére előtt nyert az országos bajnokságon. A nála három évvel idősebb Tibor, aki szintén a nebraskai egyetemen tanul, 50.84 mp-et futott, és hatodikként ért célba. Összesítésben a 25. helyen végzett.

„A nyolcas pályán futva a második kanyarig nem láttam, hol vannak a többiek, akkor egy pillanat alatt elmentek mellettem, s már nem tudtam visszajönni” - mondta Koroknai Tibor. Hozzátette: abba a hibába esett, amelybe a nyolcas, azaz a külső pályán futók szoktak.

A Debreceni SC versenyzői "menedzselési céllal" kerültek a csapatba, hogy - ahogy Spiriev Attila szakmai igazgató fogalmazott - „bizonyíthassák, érdemesek a következő években a kiemelt figyelemre, támogatásra.”