Zsivoczky nyerte a súlylökést tízpróbában
A tízpróbázó Zsivoczky Attila súlylökésben a legjobb eredményt érte el a mezőnyben, így három szám után a 23. helyen áll a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon, írja az MTI.
A 37 éves versenyző már elsőre is 15 méter felé jutott (15,04 m), másodikra pedig – egyéni csúcsától mindössze 40 centire elmaradva – 15,56 méterig lökött, ezzel a 25 fős mezőny élén zárta ezt a próbát. A 824 szerzett ponttal Zsivoczky 2304 ponttal áll három számot követően.
Zsivoczky reggel a 100 méteres síkfutáson 11.52 másodperces idővel az utolsó helyen kezdett, majd a távolugrás során 6,65 méteres ugrással nem sikerült javítania a helyezésén, a súlylökés után viszont két helyet lépett előre. A tízpróbázókra kedden még a magasugrás és a 400 méter vár, versenyük pedig további öt számmal szerdán zárul majd.