Gyárfás
16 °C
29 °C

Már megint tök ismeretlen nyerte a világ legjobban díjazott maratonját

2015.01.23. 13:48

A Dubaj Marathon mindig meglepetést hoz, ahogy az elmúlt években, most is egy teljesen ismeretlen, és a maratonfutáshoz még fiatal futó nyert, az etióp Lemi Berhanu 2:05:28-cal győzött.

A mezőny egyik legnagyobb esélyesének a tízezer méteren világcsúcstartó, maratonra váltó Kenenisa Bekele számított, de ő be sem tudta fejezni a versenyt. Harminc kilométernél leszakadt az élbolytól, majd 36-nál izomfájdalmai miatt meg is állt.

A dubaji a világ legjobban díjazott maratonja, a győztesek 200 ezer dollárt nyerhetnek. A legnagyobbak közül kevesen választják, mert hiába fizet jól győzelem, magas rajtpénzeket nem osztanak, miközben a maratonfutás szezonja jellemzően április-májusban, illetve október-novemberben van. Ekkor rendezik a világ legnagyobb maratonjait, például a londonit és a New York-it is. Dubajt nem könnyű az éves versenyprogramba illeszteni.

A fiatal, feltörekvő futóknak viszont érdemes  fekészülniük rá, mert könnyen berobbanhatnak az élvonalba, tavaly például a 19 éves Mekonnen győzött. A később Boston Marathont is nyerő Lelisa Desisa is itt lett ismert 2013-as győzelmével. Ő most a második helyen futott célba (2:05:52), harmadik a szintén etióp Deribe Robi lett (2:06:06).

A 20 éves Berhanu sem tűnt favoritnak, a statisztikák is csak egyetlen idejét jegyezték eddig, de a tavaly futott 2:10:40-e tucateredménynek számít. Az etióp elég magazbiztosan indult neki, a verseny előtt a világcsúcs megjavítását sem tartotta elképzelhetetlennek. Berhanu taktikusan versenyezett, a 38. kilométerre már csak ketten maradtak elől Desisával. Őt az utolsó kilométeren roppantotta meg, a korábbi győztes nem bírta el az iramváltást.