Iszinbajeva idén is már Rióra készül

2015.02.10. 18:02

Idén elsősorban erőnléti edzésekkel kívánja formába hozni magát, hogy aztán jövőre megcélozhassa a riói olimpiai szereplést Jelena Iszinbajeva, az oroszok kétszeres olimpiai bajnok rúdugrója, aki klubjában edzői szerepet is ellát majd.

A 32 éves Iszinbajeva 2013-ban, Moszkvában harmadszor is világbajnok lett, azóta azonban nem versenyzett, tavaly júniusban ugyanis megszületett első gyermeke.

Az atléta a 2004-es athéni, majd a 2008-as pekingi olimpián győzött, míg 2012-ben, Londonban bronzérmet szerzett. Világbajnokságon fedettpályán négyszer, szabadban háromszor érdemelt ki aranyat, és van két Európa-bajnoki elsősége is. Nevéhez 28 világrekord fűződik,  ő volt az első nő, aki átjutott az ötméteres magasságon. Fedettpályán 5,06, szabadtéren pedig 5,01 méterrel világrekorder. (MTI)