Százezer dollárt, világcsúcsot ért az döglesztő futás
A pekingi atlétikai világbajnokság első világcsúcsát a tízpróbázó Ashton Eaton érte el 9045 ponttal. Az amerikai versenyző saját korábbi rekordját javította meg hat ponttal.
Az utolsó szám, az 1500 méteres síkfutás előtt tudta, hogy egy 4:18-as idővel megjavíthatja a rekordot. Egészen 1100 méterig nem tűnt úgy, hogy ez sikerülhet neki. Lassan kezdett, az utolsó négyszázon azonban nagyot hajrázott, és végül 4:17.52-vel ért célba. Teljesen kifutotta magát, azonnal eldobta magát a pályán.
Eatonnak úgy sikerült világcsúcsot elérnie, hogy nem is hozta magát minden számban, súlylökésben és rúdugrásban is. A négyszáz méteres síkfutással hozta magát olyan helyzetbe, hogy rámehetett a rekordra. Négyszázon 45.00 másodpercet repesztett, tízpróba közben soha senki nem futott még ilyen gyorsan.
A világrekordért Eaton százezer dollárt is kap a Nemzetközi Atlétikai Szövetség partnerétől, a TDK-tól. Eaton felesége, Brianne-Theisen Eaton pár nappal korábban hétpróbában ezüstérmes lett.
Eaton az első olyan atléta lett, aki világcsúccsal nyert világbajnokságot.
Eredmények:
1. Ashton Eaton (Egyesült Államok) 9045 pont - világcsúcs (100 m 10,23 mp/távol 7,88 m/súly 14,52 m/magas 2,01 m/400 m 45,00 mp/110 m gát 13,69 mp/diszkosz 43,34 m/rúd 5,20 m/gerely) 63,63 m/1500 m 4:17,52 p)
2. Damian Warner (Kanada) 8695
3. Rico Freimuth (Németország) 8561