A belga tornádó lecsap, három testvér egy váltóban

2015.08.29. 11:27

Belgiumban az atlétika manapság szinte egyet jelent a Borlée névvel. A férfi 4x400-as váltóban három testvér, Kevin, Dylan és Jonathan fut együtt. Atoine Gillet-vel kiegészülve a pekingi világbajnokság selejtezőjében 2:59.28-cal új országos csúcsot állítottak fel, ezzel a döntőbe kerültek.

Minden az apával, Jacques Borlée-vel kezdődött. Ő is atléta volt, szerepelt olimpián, és kétszáz méteren ezüstérmes volt az 1983-as Európa-bajnokságon. Ennek ellenére gyermekei elég későn kezdek atletizálni. Legelőször a legidősebbet, a most 29 éves Oliviát kezdte el edzeni, aki tehetséges sprinternek bizonyult. A pekingi olimpián a 4x100-as váltóval ezüstérmes lett.

Az addig jobbára csak futballozó fiúk az ő hatására kezdtek el futni. Az ikrek, Jonathan és Kevin is gyorsan fejlődtek, 2005-ben az ifi vb-n, majd egy évvel később a junior vb-n is indultak, miközben már felnőtt belga bajnoki címeket is szereztek fedett pályán. A 2008-as olimpián is ott volt a most 27 éves testvérpár, és mindketten túlélték a selejtezőket 400 méteren.

Pár évet még várniuk kellett, hogy stabil döntősök legyenek, 2011-ben viszont már vb-érmet is szereztek. Teguban Kevin a harmadik, Jonathan az ötödik lett a döntőben. Egy évvel később a londoni olimpián is a legjobb nyolcban voltak, egy ötödik és egy hatodik hellyel mentek haza a Borlée-k.

A 2013-as világbajnokságon már öccsük nevét is megismerhette a világ, Dylan bekerült a belga váltóba, így együtt lettek ötödikek 4x400-on. De még nem volt elég a történelemírásból, a brüsszeli Gyémánt Ligán mindhárman indultak 400-on.

Idén mindhárom fivér elég jó formában futott, a belga országos bajnokság dobogója így nézett ki 400 méteren. 1. Borlée, 2. Borlée, 3. Borlée. Májusban a Belga tornádóknak nevezett váltó új országos csúccsal harmadik lett, a Bahamákon rendezett váltó vb-n.

Négyszázon egyikük sem jutott döntőbe Pekingban, a vasárnap közösen hozhatnak össze egy jó helyezést a 4x400-as döntőben.