Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Sosem látott krízis: Oroszország állami szintre emelte a doppingolást, lebukott

2015.11.09. 15:51

Súlyos válságba került az atlétika, egymás után kibukó dopping- és korrupciós vádak sújtják a sportágat. Az oroszok szisztematikus doppingolásáról már több atléta vallott, de a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) most hozta nyilvánosságra nyomozásának eredményeit 323 oldalas jelentésében (itt elolvashatja). Oroszország atlétikáját szinte a nulláról kell majd újraépíteni. Kormányzati szinten szóltak bele a doppingügyekben.

A főbb pontok:

  • A WADA súlyos rendszerhibákat talált az oroszoknál, nem feleltek meg az alapvető követelményeknek, nem tartották be a WADA előírásait
  • A nyomozás rámutatott, hogy a csalás és a doppingolás kultúrája széles körben, a sportág minden szintjén elterjedt, és régóta fennállt
  • A WADA azt javasolja a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), hogy függesszék fel Oroszországot 2016-ra
  • Négy edzőt, egy orvost és öt atlétát élete végéig eltiltanak a sporttól, köztük a londoni olimpián 800 méteren aranyérmes Marija Szavinovát és a harmadik Jekatyerina Pojsztogovát
  • Az orosz doppinglabor elveszítette WADA-akkreditációját, az igazgatót eltávolítják
  • A laboratórium vezetője, Grigorij Rodcsenko beismerte, hogy szándékosan 1417 mintát semmisített meg
  • A labort folyamatosan megfélemlítették az orosz állami szervek, sőt még az orosz biztonsági szolgálat is, és beleavatkoztak a munkájába
  • Moszkvába a hitelesített WADA-labor mellett létezett egy másik, doppinglabor is, ami a moszkvai önkormányzat irányítása alatt áll, feltehetőleg ezt a valódi, pozitív minták elfedésére használták. A gyanús eseteket először itt vizsgálták, és csak akkor küldték tovább a mintát a WADA-laborba, ha az nem volt pozitív
  • Az orosz sportminiszter, Vlagyimir Mutko többször utasította a labort, hogy manipuláljanak mintákat
  • Azt is megállapították, hogy az atlétika legfelsőbb szintjén működött a korrupció, ezeket az ügyeket átadták a bűnügyi nyomozóknak

Ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, Oroszország nem az egyetlen ország, és az atlétika nem az egyetlen sport, aminek doppingproblémája van

- mondta Dick Pound, a WADA igazgatója.

Azt, hogy az orosz sport távolról sem tiszta elég pár adattal érzékeltetni.

  • 2013 óta 225 orosz akadt fenn a doppingvizsgálatokon, ezzel minden országot megelőztek, a szégyenlistán második Törökországban is 37 lebukással kevesebb volt.
  • Az elmúlt évben négy olimpiai bajnokuk is lebukott, az akadályfutó Julija Zaripova és három gyalogló, Szergej Kirgyapkin, Olga Kanyisna és Valerij Borcsin, de rajtuk kívül is számtalan olimpiai és világbajnoki érmes vagy induló kapott eltiltást

Azt is régóta sejteni lehetett, hogy nem egyedi esetekről, otthon magukon kísérletező atlétákról van szó, hanem szervezetten folyt a doppingolás. Több sportoló is erről vallott korábban az ARD tényfeltéró riportjában, a diszkoszvető Jevgenyija Peherina szerint az orosz atléták 99 százaléka doppingol, egy másik sportoló pedig azt mondta, nincs olyan szer, amit ne kaphatnának meg.

Később az Orosz Doppingellenes Ügynökség is arra jutott nyomozása során, hogy a gyaloglók szaranszki bázisán tervezetten ment a doppingolás, sőt a kerékpáros Lance Armstrong nagyon finoman kimunkált szisztémájához hasonlították az ottani módszereket.

Az is világos volt, hogy a sportvezetés tudta nélkül nem lehet ezt csinálni, és ha nem is támogatták, de profitáltak belőle. A Chicago Marathonon háromszor nyerő, majd címeitől megfosztott Lilija Sobukova 450 ezer eurót fizetett a sportminisztériumnak, hogy tiszta maradhasson. Az ARD arról is beszámolt, hogy a pozitív sportolóknak keresetük öt százalékát kellett átutalni, hogy elkenjék az ügyüket. Ha valakit meg kellett védeni, akkor rendszeresen mentek a telefonok az antidopping csoporthoz, hogy hibás mintavételt hozzanak ki.

A WADA komolyan vette az ARD leleplező dokumentumfilmjét, nyomozni kezdett Oroszország után, még honlapján felhívást tett közzé angolul és oroszul is, hogy aki bármilyen információt tud, az akár névtelenül is jelentkezzen náluk.

A 11 hónapos nyomozás lezárult, és mindennél aktuálisabbá tette nyilvánosságra hozatalát, hogy kiderült, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség augusztusban távozó elnöke, Lamine Diack egymillió euró kenőpénzt fogadott el oroszoktól, hogy ne kapjanak eltiltást doppingolásért. A korrupciós ügyben az IAAF-ban korábban szintén szerepet vállaló fia, jogi tanácsosa és az orvoscsoport vezetője is érintett. A botrányt a FIFA-énál is súlyosabbnak ítélik meg, a jelentés egyik készítője, Richard McLaren jól összefoglalta, hogy miért is az:

Ellentétben a FIFA-val, ahol egy csomó öreg fickó egy halom pluszpénzt zsebre rak, itt is van egy csomó öreg fickó, aki egy halom pluszpénzt zsebre rak, csakhogy a zsarolással és vesztegetéssel még jelentős változásokat okoznak az atlétikai versenyek aktuális eredményeiben és a végső sorrendben is.

A tavaly decemberben kipattanó botrány nem maradt hatástalan, az oroszok önkritikát gyakoroltak, az augusztusi világbajnokságon nem is indítottak gyaloglót, senkiben sem bíztak. A korábbi két vb-hez képest alaposan visszaestek, míg 2011-ben 19, 2013-ban 17 érmet szereztek, addig Pekingben csak négyet.

Februárban a sportminiszter is rávilágított, mennyire átszövi a doppingolás a sportot. Kiderült, hogy több edző utánpótláskorúakat is tiltott szerekkel töm, hogy az általuk elért eredmények után nagyobb pénzjutalmat kapjanak.

Ugyan a WADA most csak az oroszokról készített jelentést, de nemcsak náluk jelent problémát a széles körben elterjedt doppingolás. Pár nappal korábban a kenyaiakat is figyelmeztették, ha nem erősítenek doppingellenes tevékenységükön, akkor akár minden versenyzőjüket felfüggeszthetik. Tavaly pedig hasonló gondban voltak a jamaicaiak, sorra buktak le az atléták, majd az is kiderült, alig ellenőrzik a sportolókat.

IAAF-ultimátum az orosz szövetségnek

"Meg fogom vizsgálni az állításokat, ezt követően az IAAF tanácsával közösen meghozzuk az ítéletet" - nyilatkozta Coea Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, aki egy hetet adott az orosz szövetségnek, hogy tisztázza magát .

A WADA háromtagú vizsgálóbizottsága a tavaly kirobbant doppingbotrány miatt javasolta az IAAF-nek az orosz szövetség és az ország atlétáinak eltiltását.

"Rosszabb a helyzet, mint gondoltuk. Látható eredményei vannak a pályán, s ezt a versenyzők és a sportág Oroszországban és külföldön egyaránt megsínylik" - mondta Dick Pound, a WADA korábbi elnöke, a vizsgálóbizottság vezetője. "Ez talán a régi szovjet rendszer maradványa. Ennek véget kell vetniük, és újra kell kezdeniük."