Coe nem tudott a katari vesztegetési kísérletekről

2016.01.29. 10:41

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke határozottan cáfolta azokat a híreket, miszerint tudott arról, hogy Katar 2011-ben bárkit is megpróbált megvesztegetni, illetve megvesztegetett a 2017-es szabadtéri világbajnokság rendezési jogának elnyeréséért, írta az MTI.

A tavaly augusztusban megválasztott brit sportvezető azután szólalt meg a nemrég kirobbant ügyben, hogy a Daily Mail című lap csütörtökön azt írta: 2011 novemberében Coe személyesen figyelmeztette a londoni pályázat képviselőit a katariak akciójáról.

Az IAAF szóvivője Coe nevében most határozottan visszautasította a vádakat. Egyben jelezte: annyi történt, hogy a helyszínkijelölő szavazások előtt mindig megjelennek vesztegetési kísérletekről szóló pletykák, s így volt ez 2011-ben is - erről Sebastian Coe és Ed Warner, a brit szövetség elnöke egy rádióműsorban is beszélt.

A négy és fél éve történt állítólagos megvesztegetésekről Warner beszélt először még január elején, amikor azt nyilatkozta, a nemzetközi szövetség több tagjától úgy értesült, hogy a katariak 2011-ben "barna borítékokat" adtak a vb-helyszínekről döntő IAAF-tanács tagjainak. A brit szövetség első embere kedden a brit parlament sportbizottsága előtt ugyanakkor nem nevezte meg a forrásait, s további részletekbe sem ment bele, mert először az IAAF etikai bizottsága előtt fog ezekről beszélni. Azt ugyanakkor jelezte: úgy tudja, az IAAF etikai bizottsága korrupció gyanújával vizsgálja a 2017-es és a 2019-es világbajnokságokra beadott katari pályázatokat.

A két vb helyszínéről ugyanazon a napon döntött az IAAF, mely a 2017-es vb rendezését Londonnak, a 2019-esét pedig Katarnak adta. Az ázsiai ország az utóbbit Eugene és Barcelona pályázatát megelőzve nyerte el.

A katariak már a múlt héten határozottan cáfolták a vádakat. A katari szövetség vezetője, Dahlan al-Hamad sajtótájékoztatón utasította vissza a feltételezéseket, megjegyezve, hogy fájdalmas számukra a jelenlegi helyzet.