Friderika
12 °C
29 °C

Már Katar sem vásárolhat össze világverő afrikai futókat

2017.02.07. 11:03

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) leállítja az országváltásokat, az indoklás szerint nem a topatlétákat bevásároló országokkal van bajuk, sokkal inkább azzal, hogy afrikai országok elveszítik legjobb tehetségeiket, így meggyengülnek.

Az atlétikában már vagy két évtizede megy az állampolgárság-biznisz: Katar, Bahrein, Törökország, Azerbajdzsán tömegével szerez meg kelet-afrikai hosszútávfutókat, de Nigériából is importáltak már sprintert nem kevés pénzért. Az igazolások elég jól kifizetődnek, Ázsia- és Európa-bajnoki címeket, világbajnoki aranyakat hoznak a megvásárolt sportolók. Sokan háborognak is emiatt, vagy éppen követendő példának állítják ezt.

Azon sokáig lehet vitatkozni, hogy van-e jelentősége, hogy milyen születésű mondjuk az Európa-bajnok (sok menekült sportoló is van, akik nem pénzért váltottak hazát), de az IAAF nem is ebből a megközelítésből tiltotta le az országváltásokat.

Sebastian Coe IAAF-elnök szerint az atlétika versenyrendszere a nemzeti válogatottakon alapul, ezért azt meg kell védeni. A kérdést vizsgáló munkacsoport vezetője, Hamad Kalkaba Malboum szerint az a baj, hogy Afrikára piacként tekintenek más országok, és sok fiatal tehetség nincs is azzal tisztában, hogy amikor elszerződik máshová, a nemzetiségét is elveszíti. Az országváltásokat persze nem tudják betiltani örökre, de tisztább, a sportolókat is védő szabályozást akarnak bevezetni.