Háromszoros világbajnok futót kaphattak el doppinggal

2018.05.03. 10:51

A Daily Mail értesülései szerint a középtávfutás elmúlt tíz évének legsikeresebb versenyzője, a kenyai Asbel Kiprop megbukott egy doppingvizsgálaton. Hivatalosan még nem erősítették meg a vádakat, de ha igaznak bizonyulnak, az elég nagy csapást jelent az atlétikának. Ilyen szintű atlétát az utóbbi években nem kaptak csaláson.

A Daily Mail úgy tudja, hogy Kipropnál EPO-t mutattak ki egy 2017 végi ellenőrzéskor.

Az utóbbi időben több kenyai elit futó is megbukott doppinggal, elég csak a riói olimpia női maratonbajnokát, Jemima Sumgongot említeni, és évek óta hallani arról, hogy Kenyában elég súlyos a doppinghelyzet. Könnyen hozzá lehet jutni az illegális szerekhez, és az ellenőrzés nem túl szigorú a világtól elzárt, magaslati edzőtáborokban. 2012-ben több mint 40 atlétának lett pozitív a doppingmintája.

Kiprop az egyik legnagyobb név a futásban, folyamatosan magas szinten versenyez, egymás után háromszor (2011, 2013, 2015) lett az 1500 méter világbajnoka, míg 2008-ban olimpiai bajnoki címet nyert. Igaz, ezt úgy, hogy a versenyben első helyet szerző Rashid Ramzit később éppen dopping miatt zárták ki.

A kenyai futó szerdán arról beszélt, hogy ő mindig is a tiszta versenyzés híve volt, és nem tehette tönkre több mint tízéves nemzetközi karrierjét doppingolással. Bizonyítani is fogja, hogy tiszta maradt.

Vannak viszont arra utaló jelek, hogy még sincs minden rendben. Kiprop 2010 óta mindig a dohai Gyémánt Ligán kezdi a szezont, de idén nincs a nevezettek között.