Sára, Márió
-4 °C
5 °C

Csak a célszalag mentette meg a pofára eséstől az Európa-bajnokot

2018.12.10. 19:04

A francia Jimmy Gressier élete nagy pillanatára készült a hollandiai Tilburgban rendezett mezeifutó-Európa-bajnokságon, de katasztrofális lett a befutója. 

A tehetséges fiatal az U23-as versenyben kényelmes előnnyel érkezett a célegyenesbe, már mindkét kezében francia zászlóval futott. Pár méterre a célszalagtól úgy döntött, hogy a sáros pályán becsúszik a célba. Azzal viszont nem számolt, hogy a mezei futáshoz amúgy direkt passzoló dagonya nemcsak csúszni, ragadni is tud.

Gressier lába így letapadt az utolsó lépéseknél, térdre esett, majd egy hasassal finiselt, miközben lefejelte a célszalagot. A kétszeres egyéni bajnok nem csinált ebből nagy ügyet, már mosolyogva kelt fel, aztán csapattársainak is szurkolt. A franciák elvitték csapatban is az aranyat.

Az U20-asoknál győztes Jakob Ingebrigtsten is meghempergett a sárban, igaz, ő önszántából ünnepelte így címvédését. Az idén a felnőtt Eb 1500-as számát nyerő 18 éves norvég újra igazolta klasszisát és sokoldalúságát. Sorozatban harmadszor nyert az U20-asoknál.

Az Ingebrigtsen fivérek már eddig is uralták az európai közép- és hosszútávfutást, és most egy újabb rekordot elérték, mivel a felnőttek között Filip Ingebrigtsen nyert vasárnap, már mindhárom testvérnek (Filip, Henrik, Jakob) van egyéni aranyérme is a mezei Eb-ről.

Az Eb-n egyetlen magyar induló volt, az U20-asok között Palkovits István a 36. lett.