Timót, Xénia
-6 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

London helyett Bécsben fut neki a kétórás maratonnak

2019.06.28. 11:32

Eliud Kipchoge október 12-én, Bécsben próbálja meg az álomhatárnak számító két órán belül lefutni a maratont, jelentette be a kenyai futó projektjét támogató angol Ineos cég.

Kipchoge májusban közölte, hogy újra nekimegy a kétórás csúcsnak, de akkor még arról volt szó, hogy egy londoni parkot foglalnak majd le több napra, és az ideális időpontban startol el a futó.

Azóta viszont több helyszínt is megnéztek a kísérlet szervezői, és végül bécsi Prátert találták legalkalmasabbnak. Egyrészt azért, mert könnyű lezárni, másrészt a park főalléja egy 4,3 kilométeres egyenes, amit fák is óvnak a széltől. Kipchoge itt fog több kört teljesíteni. A kísérlet céldátuma október 12., de összesen nyolc napra foglalták le a parkot, elképzelhető, hogy az időjárási viszonyok miatt pár napot tolnak a futáson.

GettyImages-1034073098

A Práter még egy nagy előnye, hogy a város szívében fekszik, így rengeteg nézőre lehet számítani. A kétórás idő eléréséhez pedig a szurkolók is sokat adhatnak. A 2017-es Breaking2 kísérletben, mindent tudományos alapossággal végeztek. Tökéletes terv volt az iramdiktálásra, a frissítésre, a pálya nyomvonalának kijelölésére, csak éppen elég steril volt az egész. A monzai Forma-1-es pályán alig voltak nézők, így nem tudtak igazán jó hangulatot teremteni és energiát adni. 

Kipchoge a 2017-es kísérletnél is elég közel járt terve megvalósításához, akkor 2 óra és 25 másodperc alatt teljesítette a maratont. A 42, 195 kilométer hivatalos világcsúcsát 2:01:39-cel tartja. Úgy tartják, jelenleg ő az egyetlen ember, aki képes lehet két órán belül kerülni.

(via Reuters)