Tíz év börtönt is kaphat az atlétikai szövetség volt elnöke
További Atlétika cikkek
-
Bejelentette visszavonulását a kétszeres világbajnok atléta
- Egy etióp lány ellopta a show-t Kipchogétól, eszelős női világcsúcs a berlini maratonon
- „Az egészségem érdekében!” – olimpiai bronzérmesünk bejelentette, visszavonul
- Potyogtak a világcsúcsok, Duplantis felugrott a sztratoszférába
- Negyedik hellyel fejezte be versenyzői pályafutását Mo Farah
Hétfőn elkezdődött a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (korábban IAAF, ma WA) 1999 és 2015 között vezető Lamine Diack elleni bírósági eljárás Párizsban. A vasárnap 87. életévét betöltő szenegáli sportvezetőt pénzmosással, korrupcióval és az oroszok doppingügyeinek eltussolásával vádolják, írja a Reuters.

Az ügyészség szerint Diack 3,45 millió eurót kapott azért, hogy fedezze az orosz atléták doppingolását, akik így részt vehettek a 2012-es londoni olimpián és későbbi versenyeken is. Diack ügyvédei szerint ezek a vádak megalapozatlanok.
Diack az IAAF elnökeként a sportvilág egyik legbefolyásosabb vezetője – azt is mondhatni, hogy az atlétika Sepp Blatterje – volt. 2015-ben azután váltották le az IAAF éléről, hogy kiderült, pénzt fogadott el azért, hogy az orosz atléták doppingügyei ne kerüljenek nyilvánosságra. Diack utódja a brit olimpiai bajnok Sebastian Coe lett, akinek legfőbb célkitűzése, hogy megtisztítsa a sportágat és a nemzetközi szövetséget.
Diack ügyei miatt ekkor indult nyomozás Franciaországban, és ez a folyamat ért most a következő, bírósági szakaszba. A volt vezetőn kívül még a vádlottak között van a fia, Papa Massata Diack is, aki az IAAF marketing-tanácsadója volt. Őt azzal gyanúsítják, hogy kenőpénzeket fogadott el szponzori szerződésekért, valamint olimpiai rendezésről döntő szavazatokért cserébe. Szenegál megtagadta a kiadatását Franciaországnak, de a távollétében így is elítélhetik.
A többi alperes:
- Habib Cisse, Diack volt ügyvédje az IAAF-nél,
- Gabriel Dolle, az IAAF doppingellenes részlegének korábbi vezetője,
- Valentyin Balahnyicsev, az orosz szövetség volt elnöke
- és Alekszej Melnyikov, az orosz atléták korábbi szövetségi kapitánya.
A két orosz vádlott nem volt jelen a párizsi bíróságon, Diack házi őrizetben várja az ítéletet. Amennyiben bűnösnek találják, akár 10 éves börtönbüntetés is várhat az egykori sportvezetőre.