Don King lehet Lennox Lewis menedzsere

2001.11.12. 20:46
Négy mérkőzésre szóló, 100 millió dolláros szerződést köthet Lennox Levis brit ökölvívó, Don Kinggel, az egyik legismertebb bokszmenedzserrel. Lewis, aki nemrég vált meg előző menedzserétől, a szombati, Rasim Rahman ellni világbajnoki visszavágó után szeretné aláírni a kontraktust.
Lennox Lewis nehézsúlyú ökölvívó azt fontolgatja, hogy együttműködési szerződést köt Don Kinggel, noha korábban hangsúlyozta: soha nem lép kapcsolatba az ismert menedzserrel. A 36 éves egykori világbajnok döntése nem előzmény nélküli, hiszen Lewis nemrég vált meg előző menedzserétől, Frank Malonytól. A tizenegy évig tartó közös munka befejezése után egyértelműen kijelentette: "úgy érzem eljutottam arra a szintre, hogy egyedül is képes vagyok az ügyeimet intézni, nem szorulok a menedzserem segítségére".

Az idézetből kitűnik, hogy Lewis eredetileg - legalábbis nyilatkozatok szintjén- úgy gondolta, hogy saját maga fogja irányítani további pályafutását. Ám ahogy fogalmazott "az idők változnak. El kell ismerni, hogy ha valaki jó a szakmájában". A világ vitathatatlanul leghíresebb boksz menedzsere, aki korábban már szervezett meccseket Muhammad Ali, Joe Frazier, George Foreman, Larry Holmes, Mike Tyson, Sugar Ray Leonard, Roberto Duran, Julio Cesar Chavez, Evander Holyfield és Felix "Tito" Trinidad részére is, pedig minden bizonnyal remek ajánlattal késztette véleményének megváltoztatására Lewist.

Hatásos érvnek bizonyulhatott a brit ökölvívóval kötendő kontraktus összege is. A négy mérkőzésre szóló, 100 millió dolláros megállapodást azonban csak akkor írják alá, ha a Lewis szombaton legyőzi azt az amerikai Hasim Rahmant. Azt Rahmant, akit áprilisban fosztotta meg hét éve tartó veretlenségétől, miután az ötödik mentben váratlanul kiütötte a WBC valamint IBF akkori világbajnoki övének birtokosát. Ha a győz, akkor alighanem Mike Tyson vár rá, immár Don King szervezésben.