Kokó nem lesz a Fidesz reklámembere

Kovács István az idén szeretne már Eb-címmérkőzést játszani, 1-2 éven belül pedig a világbajnoki címért kell öklöznie, hiszen ő sem lesz már fiatalabb. A későbbiekre vonatkozóan Kokó elárulta, bízik benne, hogy étterme már a tavasz vége előtt megnyílik. Kokó kijelentette: előbb lesz a Fradi jobbszélsője, mint a Fidesz reklámembere.
Kovács Istvánt, eddigi egyetlen ökölvívó profi világbajnokunkat tavaly júniusban az argentin Julio Pablo Chacón fosztotta meg világbajnoki övétől. Az elmúlt hétvégén a dél-amerikai is közel járt hozzá, hogy az ő derekáról is levarázsolják a pehelysúly legjobbjának járó trófeát. A kolumbiai Victor Polóval vívott ütközete után két pontozó 114:113 és 115:112 arányban Chacónt, egy pedig 114:113-mal a kihívót látta jobbnak.

Kokó szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy komoly esélye lett volna Polónak a világbajnoki címre, hiszen annál az egy pontozónál elég jelentős fölénnyel nyert Chacón, és a profi bokszban egyébként is inkább a védőt "segítik".

Kokó még 1-2 évet ad magának a profik között

Arra a kérdésre, hogy mikor csaphat össze a magyar ökölvívó Chacónnal, elmondta: -"Mindketten más irányba indultunk el, és csak annyi a közös bennünk, hogy mindketten Hammedet vagy Barrérát szeretnénk "elkapni". Arra, hogy egy ilyen fajsúlyú összecsapáson mikor öklözhet Kokó, szerinte legalább fél évet, de inkább egy évet kell várni.

"Azonban egy-két felhozó meccs után, idén már Európa-bajnoki címmeccset kell játszanom, nem várhatok az idők végezetéig, hiszen én sem leszek fiatalabb, jó esetben még 1-2 évem lehet a profik között" - tette hozzá.

Nem lesz a Fidesz reklámembere

A napokban felrepült, hogy atlantai olimpiai bajnokunk a Fidesz reklámkampányában is részt vesz. "Ez egy hatalmas pletyka"- tette hozzá, - "ennek annyi a valóságtartalma, mint hogy én leszek a Fradi jobbszélsője."

Tavasztól már étteremtulajdonos

Annak azonban már sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a tavasszal megnyílik Kokó étterme. "Ezt sokáig próbáltuk titokban tartani, ám Magyarországon ez nehezen megy" - mondta mosolyogva - "A nevet még titok fedi, azt azonban már nem, hogy az egykori New York bagel helyén, az Arany János utcai metrómegállóval szemben lesz."

Az Universum bokszolója bízik benne, hogy a munkálatok hamarosan befejeződnek, és már a tavasz vége előtt ki tudnak nyitni. "Ennek azért is örülnék, mert a hely egy teraszos, amolyan kiülős étterem lesz. Egy elegáns, ám áraiban a középosztályt megcélozó helyet szeretnék" - fűzte hozzá Kovács.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19