Miközben Kovács István már a visszavonulása utáni civil életre készül, addig Kokó súlycsoportjának koronázott - ám koronájától egy éve megfosztott - királya Prince Naseem Hamed visszatér. A "Herceg" május 18-án Londonban lép a kötelek közé, ellenfele pedig az Európa-bajnok spanyol Manuel Calvo lesz.
Prince Naseem Hameed harmincöt találkozón nem talált legyőzőre, mígnem tavaly Las Vegasban a mexikói Marco Antonio Barrera megverte őt. A 28 éves angol klasszist ez annyira megrázta, hogy kirúgta edzőjét, Emmanuel Stewardot, és a továbbiakban Oscar Suarez irányításával készült.
A nagy visszatérés ezen a hétvégen lett volna, ám a "Herceg" edzés közben hátsérülést szenvedett. Ez azt is jelenti, hogy veresége után, több mint egy évvel fog csak tétmeccsen újra kesztyűt húzni.
|
| Naseem Hamed |
Erre egészen pontosan május 18-án kerül sor, Londonban. A WBO korábbi profi pehelysúlyú ökölvívó világbajnokának ellenfele az Európa bajnoki cím birtokosa, a spanyol Manuel Calvo lesz. Hamed -közismert szerénységével - megígérte a spanyolnak: kiüti őt.
Ez azonban nem ígérkezik olyan könnyű feladatnak, hiszen Calvo-t eddigi 38 összecsapásán még senki nem tudta a padlóra küldeni. Harminchárom győzelme mellet, négy pontozásos vereséget szenvedett, egy összecsapása pedig döntetlennel zárult.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
Kikapott a sokáig verhetetlennek hitt "Prince" Naseem Hamed, egy tét nélküli Las Vegas-i mérkőzésen.
Naseem Hamed bejelentette, hogy a mexikói Marco Antonio Barrera elleni meccse április 7-én, Las Vegasban lesz.
Rovataink a Facebookon