Lewis megvédte világbajnoki címét

2003.06.22. 07:36
Lennox Lewis megtarthatta a WBA szervezet nehézsúlyú világbajnoki övét, miután technikai KO-val verte kihívóját, az ukrán Vitalij Klicskót. Az Universum öklözőjének a hetedik menet elkezdését - szemhéjának felrepedése miatt - már nem engedélyezte az orvos, pedig két ponttal vezetett. Sem Klicsko, sem a közönség nem értett egyet a döntéssel.
Tekintse meg fotóinkat
Fotó: EPA/BrendanMcdermid
A hosszas huzavona után Los Angelesben létrejött Lennox Lewis-Vitalij Klicsko nehézsúlyú bokszvilágbajnoki döntőn, ha nem is volt telt ház, több mint tizenkétezren voltak kíváncsiak az összecsapásra. Lewis még sohasem mérlegelt ilyen nehezen - 116 kiló volt -, négy kilóval nyomott többet, mint ukrán ellenfele. A szakemberek szerint ez nem volt jó előjel az angol számára, mert a Rahman elleni vesztes meccsén is némi súlyfelesleggel ment a ringbe.

Hatalmas, véres csata volt

Klicsko nagyon fogadkozott, és keményen állta is a sarat, az első pár menetben kemény és pontos egyeneseivel rendre meglepte Lewist. Ugyanakkor a címvédőt sem kellett félteni, így hatalmas csata alakult ki a ringben, igazi adok-kapok küzdelem.

Klicsko bal szemhéja azonban az egyik ütéstől a harmadik menetben felrepedt, a folytatásban egyre inkább vérzett, a hatodik menet után Moret mérkőzésvezető orvosi tanácsra úgy döntött, hogy nem szabad a hetedik három percet elkezdenie, és technikai KO-val véget vetett a mindvégig kiegyensúlyozott küzdelemnek.

Byrd ellen is sérülés miatt kapott ki Klicsko

Tekintse meg fotóinkat
Fotó: EPA/BrendanMcdermid
Klicsko hat menet után a három pontozóbíró összesítése alapján két ponttal, 58-56-ra vezetett Lewis ellen. Az idősebbik Klicsko eddigi egyetlen vesztes meccsét Berlinben szenvedte el, akkor is sérülés miatt kellett abbahagynia a találkozót, akkor az amerikai Chris Byrd volt az ellenfele.

KLicsko a meccset követően elmondta, hogy nem zavarta a sérülés, amit szerinte Lewis feje okozott. "Tudtam volna folytatni a harcot, meg is tudtam volna nyerni. A közönség reakciója meggyőző volt, ők is láthatták, hogy én voltam a bajnok" - jelentette ki. "Érthetetlen volt a bíró döntése" - tette hozzá.

Lewis nem zárkózik el a visszavágótól

Lewis úgy reagált Klicsko vádjára: "rosszul esik, hogy fejeléssel gyanúsít, mert öt különböző helyen vérzett az arca, ennyiszer pedig nem fejelhettem rá." Ugyanakkor kifejettte, ha megfizetik, akkor kész a visszavágóra, hogy megmutassa: a bal után Klicsko arcának jobbik felét is képes kidekorálni.