Csúcsbevételt hozhat a Lewis-Klicsko visszavágó

2003.06.25. 10:38
Minden idők legnagyobb bevételét hozhatja a múlt szombaton rendezett Lennox Lewis-Vitalij Klicsko bokszmérkőzés visszavágója - már amennyiben összejön. Az ukrán bármikor kész kiállni az angol ellen, ám Lewis még húzódozik. A hétvégén Mike Tyson is bokszolt, de végül letartóztatták.
Lehet, hogy Lennox Lewis pályafutása leggyengébb produkciójával érte el, hogy minden eddiginél többet keressen egy bokszmeccsen. Az angol öklöző az elmúlt szombaton felejthető teljesítménnyel nyert kihívója, Vitalij Klicsko ellen. A hatodik menet után a több sebből vérző ukránt leléptették, noha mindhárom pontozónál két ponttal vezetett.

Klicsko azonnal visszavágót követelt, mire Lewis úgy reagált: "A visszavágó ugyanúgy benne van a pakliban, mint a visszavonulásom." (Ez utóbbi azért is lenne meglepő, mert hetek óta tart az "üzengetés" az angol és Roy Jones Jr. a WBA nehézsúlyú bajnoka között.)

A visszavágó mellett szól ugyanakkor, hogy szakemberek szerint a bevétel felülmúlhatná minden idők eddigi legjövedelmezőbb meccsét, a tavaly júniusban hatvanötmillió fontot hozó Lewis-Tyson összecsapást.

Lewis biztos benne, amennyiben létrejön a visszavágó, sokkal jobb lesz és könnyebben fog győzni az ukrán ellen. "A második meccseimen mindig jobb vagyok. Most az arca másik felét fogom kidekorálni" - fenyegetett.

Klicskóval kapcsolatos hír még, hogy várhatóan féléves pihenőre kényszerülhet, mert a szeme körüli sebek 60-90 nap alatt gyógyulnak be. "A tökéletes regenerációhoz azonban legalább hat hónap kellene" - mondta Pearlman Hicks, aki az ütközetet követően 60 öltéssel varrta össze a vesztes arcát. Klicsko meglepődött, amikor tudatták vele, hogy ezek a hegek nem múlnak el, hanem örökre megmaradnak.

Tyson is bokszolt
Noha Lewis korábban úgy nyilatkozott: Tyson ideje lejárt, nem lesz visszavágó. Szombaton mégis verekedett a volt profi nehézsúlyú világbajnok, de nem a ringben, hanem egy brooklyni szálloda előtt csapott össze két férfival.

Az eset után Tysont tettlegességgel és rendbontással vádolják, a két férfinak csak utóbbi miatt kell felelnie a bíróság előtt. A botrányairól elhíresült 36 éves bokszoló egyébként könnyebb sérüléseket, horzsolásokat szenvedett.