Kokó egykori legyőzőjének ellenőre lesz

2003.08.28. 12:15
Kovács István lesz az ellenőre az október végén Szolnokon megrendezésre kerülő Nagy János-Julio Pablo Chacón profi pehelysúlyú kisvilágbajnoki ökölvívó mérkőzésnek. Kokó a meccs mindkét résztvevőjével bokszolt már, mérlege egy győzelem (Nagy)-egy vereség (Chacón).
Biztossá vált, hogy október 25-én Szolnokon rendezik a Nagy János-Julio Pablo Chacón profi pehelysúlyú kisvilágbajnoki ökölvívó mérkőzést. Nagy második alkalommal találkozik argentin riválisával, akitől még amatőrként 1996-ban, az atlantai olimpián, az 57 kg-os kategóriában a négy közé jutásért zajló összecsapáson szenvedett pontozásos vereséget.

Egy argentín csatorna is közvetít

Chacón 2001. június 16-án Budapesten, K.O.-győzelmet aratva, Kovács Istvántól hódította el a Boksz Világszervezet (WBO) pehelysúlyú övét, amelyet tavaly október 19-én, Glasgowban a skót Scott Harrisonnal szemben egyhangú pontozással elveszített.

A nagy érdeklődésre számítva, a helyszínen jelenlévő több ezer néző nem csupán a ringben, de óriás kivetítőkön is figyelemmel követheti a találkozót. A két kereskedelmi csatorna már jelezte közvetítési szándékát, de rajtuk kívül egy argentin csatorna is élőben közvetíti a szolnoki eseményt.

Nagy: Chacón többé nem győz Magyarországon

Chacón a találkozó létre jötte után nem sokkal már üzent is magyar riválisának, melyben megígérte, hogy ismét győztesen hagyja el Magyarországot. A WBO jelenlegi kisvilágbajnoka erre reagálva csak annyit tett hozzá "Chacónnal két évvel ezelőtt történt meg először és utoljára, hogy győztesen hagyta el Magyarországot."

Nagy a találkozóig két felhozó mérkőzést tervez, mely közül az egyiket szeptember 6-án Szegeden vívná, ahol az est főmérkőzését Erdei Zsolt vívja Juan Nelongo Pérez ellen, a WBO kisvilágbajnoki összecsapásán. (A gála harmadik magyar résztvevője Isaszegi Róbert lesz.)

Kokó felemás mérlege

A Nagy-Chacón összecsapás érdekességét a meccs supervisora (ellenőre) jelenti, aki nem más, mint Kovács István. Kokó mindkét résztvevővel bokszolt korábban, Nagyot még amatőrként legyőzte, míg Chacóntól emlékezetes meccsen kapott ki a Kisstadionban. Ez a vereség akkor Kokó WBO pehelysúlyú világbajnoki övébe került.

Az egykori magyar profi világbajnok a közeljövőben újabb sikert arathat, hiszen WBO novemberi kongresszusán jó eséllyel pályázik, hogy bekerüljön a felügyelő bizottságba. Ezzel sikerülne elérnie azt, hogy vb-címmeccseken is közreműködjön supervisorként.