Világbajnoki címmeccs az edzőpartner ellen

2003.09.04. 12:43
Szombaton ismét Magyarországok bokszol Erdei Zsolt. Az Universum Box-Promotion magyar ökölvívója ezúttal Szegeden igyekszik megvédeni a WBO kisvilágbajnoki címét a spanyol Juan Nelongo Pérez ellen. Minden bizonnyal a helyszínen követik nyomon az összecsapást Erdei csapattársai, az ukrán Klicsko fivérek.
Az idén Szeged ad otthont a már-már megszokottá váló magyarországi bokszgálának, melyet az Universum Box-Promotion szervez. A szeptember 6-i rendezvény fő attrakciója Erdei Zsolt és a a spanyol Juan Nelongo Pérez kisvilágbajnoki címmeccse lesz.

Erdei bízik a címvédésben

Erdei felkészülése nagy részét az Alpokban töltötte, ahol elmondása szerint jól sikerült a munka, edzője jóval többet foglalkozott vele, mint eddig. Magyarországi fellépéseit idáig siker kísérte és bízik benne, hogy ez a tendencia szombaton sem szakad meg.

Spanyol ellenfelét erőszakos, rámenős öklözőnek tartja, aki folyamatosan jön előre, és bár lassabb nála, Perez komoly ütőreje miatt, "verekedésbe" nem szabad belemenni. Ennek ellenére olimpiai bronzérmesünk önmagát tartja esélyesebbnek, és véleménye szerint meglepetés lenne, ha nem tudná megvédeni címét.

Erdei címmeccsei
Erdei a WBO övet tavaly októberben Jim Murray ellen szerezte meg (K. O. az 5. menetben), majd Juan Carlos Gimenez (T. K. O. a 8. menetben), José Hilton Santos (T. K. O. a 10. menetben) és Massimiliano Saiani (T. K. O. a 7. menetben) ellen is sikerült megvédenie címét.

A gálán Erdei mellett további három magyar bokszoló is ringbe lép. Isaszegi Róbert ellenfele a román Aurel Popa lesz, míg az októberi Chacón elleni összecsapásra készülő Nagy Jánosra a bolgár Ivo Golakov vár. Herczeg László Erdei klubtársa, a német Andreas Kotelnik ellen küzd majd.

A spanyol egy éve nem játszott tétmeccset

Perez - korábban már többször volt Erdei edzőpartnere, segítve az Universumosok felkészülését, és több mint egy éve nem lépett ringbe hivatalos meccsen. A spanyol ökölvívó már kedden megérkezett Magyarországra, és rögtön érkezése után leszögezte: tisztába van ellenfele erősségével és gyengéivel is, és hiába tartja kiváló bokszolónak, bízik benne, megvalósíthatja céljait, melyekért ide utazott.

Erdei ellenfele 1999 és 2000 között a WBA szervezet kisvilágbajnoka volt, többször bokszolt Európa-bajnoki címért is, komolyabb mérkőzésein (Clinton Woods, Thomas Ulrich, Danilo Haussler és Jean Marc Mormeck ellen) azonban mind kikapott.

A két öklöző csütörtökig csak az újszegedi sportcsarnok edzőtermében tréningezhetett, ugyanis a ringet csak szerdán hozták meg a német szakemberek. Az interkontinentális bajnoki címmeccsre a két ukrán csillag, Erdei két klubtársa Vitalij és Vlagyimir Klicsko is elfogadta a rendezők meghívását.