Csonttörő kiütéssel védte meg övét

2004.06.13. 00:08
Bár a hatodik menetben komolyan megrendült Nagy János a dél-afrikai Zukile Khandisa elleni meccsen, Csonttörő végül kiütéssel védte meg a WBO nagypehelysúlyú kisvilágbajnoki címét.
A viharos, esős hét végén a Westend City Center tetőkertjén rendezte újabb budapesti bokszgáláját a Félix-Promotion. A klub vezetője, Rácz Félix azt mondta, az időjárás nem zavarja a Nagy balhé névre keresztelt műsort, mert befedik a helyszínt. Ez valóban így történt, de csak a ring felett volt tető, a nézőknek meg kellett küzdeniük a néha feltámadó esővel.

A WBO övet tette kockára Csonttörő

A gála főmeccse nem Nagy "Csonttörő" János kisvilágbajnoki címvédése volt, de mindenképpen ez az összecsapás vonzotta a legtöbb érdeklődőt. Az összecsapás előtt tizenhét meccsen veretlen és a most vásárra vitt WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális öv mellett a WBA (Boksz Világegyesület) hasonló trófeáját is birtokló magyar öklöző a dél-afrikai Zukile Khandisával csapott össze. Tizenkilenc meccsén négy vereséget is begyűjtő bokszoló mindenképpen el akarta venni Csonttörőtől az övet.

Első menetben a padlón az afrikai

Nagy már az első menetben egyértelművé tette, hogy nem vereséget tervezett erre a találkozóra sem és egy balhoroggal a földre küldte Khandisát. A dél-afrikai nem ingott meg ettől, igaz meg sem erőltette magát. A fekete öklöző csak kóstolgatta Csonttörőt, jószerével csupán szurkált. Amikor a folytatásban Khandisa egyszer megsorozta a magyart, az rögtön visszatámadott.

Csonttörő irányított

A tetőkert közönsége jól szórakoztatta magát a holtidőben is, ha a játék kevésbé volt izgalmas: többen egymásnak is üzengettek, illetve az afrikainak tettek a bőrszínére vonatkozó megjegyzéseket.

Telt az idő, kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, de amikor a dél-afrikai megnyugodhatott volna, Csonttörő mindig figyelmeztetett néhány ütéssel. A negyedik menetben az egyik sarokba terelte, és nagyon megsorozta ellenfelét a címvédő, de Khandisa ekkor sem tűnt fáradtnak és többször is betalált.

A magyar kellemetlen pillanatai

Sőt, egy kiegyenlített szakasz után a hatodik három percben az afrikai percei jöttek. Előbb ugyan Nagy talált be jól ballal, de egyszer védtelenül hagyta fejét, és ellenfele nagyon megsorozta. Csonttörőn látszott, hogy a két balhorog nagyon megfogta, de a menet végén már egyértelmű volt, nem engedi ki a kezéből a győzelmet. A magához tért magyar ismét balhoroggal küldte le ellenfelét, akit csak a gong mentett meg.

A végére kiütés

Nem sokáig, mert a Félix-Promotion versenyzője a hetedik menetben fejezte be az összecsapást: gyomron találta Khandisát, aki elterült, rászámoltak és már nem tudta folytatni.

Az előmeccsek során dr. Csábi Bettina Vörös Viktória ellen nyert T.K.O.-val és megőrizte veretlenségét Nagy Zsolt is. A "Zsivány" névre hallgató bokszoló a szlovák Vlado Bukovy ellen lépett harmadik profi mérkőzésén a szorítóba, akit egyhangú pontozással győzött le. A főmeccsen Nagy "Hóhér" József magyar-bajnoki címért küzdött Takács "TNT" Zoltán ellen. Egy rászámolás után a hetedik menetben utóbbi segítői bedobták a törölközőt, véget vetve ezzel a meccsnek és a gálának.