Tizenkét év után veszített a Hóhér

Sorrendben húsz győztes címvédés után a középsúlyú ökölvívó világbajnok, Bernard Hopkins pontozásos vereséget szenvedett. Az amerikai bokszoló mind a négy szervezet világbajnoki övét kénytelen volt átengednie Jermain Taylornak.
A középsúlyú ökölvívó világbajnok, Bernard Hopkins tavaly szeptemberben szerezte meg mind a négy számottevő bokszszervezet - a WBC (Boksz Világtanács), a WBA (Boksz Világszövetség), az IBF (Nemzetközi Bokszföderáció) és a WBO (Boksz Világszervezet) - világbajnoki övei így Taylorhoz kerültek. - övét, és azóta idén februárban már kockára is tette, és Howard Eastman ellen egyhangú pontozásos sikert ért el.

Hamarosan következhet a visszavágó

A negyvenéves Hopkinsnak másodszorra azonban már nem sikerült megismételnie bravúrját, hiszen Jermain Taylor Las Vegas-i találkozójukon pontozásos vereséget mért rá. A huszonhat éves Taylor a mérkőzés elején aktívabb volt, ő diktálta a tempót, pontosabban ütött.

A Hóhér becenévre elkeresztelt Hopkins hiába vette át az irányítást a tizenkét menetes összecsapás második felében, már nem tudta behozni hátrányát, egyszersmind megfordítani az eredményt. Végül megosztott pontozással Taylor lett a győztes, Hopkins azonban vitatta a pontozóbírók ítéletének jogosságát, így vélhetően hamarosan visszavághat riválisának. Hopkins fél év múlva akarta befejezni karrierjét.

Hopkins harmadik veresége

Hopkins tizenkét éve nem kapott ki, utoljára az azóta már visszavonult Roy Jones Junior győzte le. A Hóhér húsz sikeres címvédő találkozó után pályafutása harmadik vereségét szenvedte el. Taylor ugyanakkor megőrizte hibátlan mérlegét, huszonnegyedszer is nyert.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58