A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) csütörtökön nyílt levélben utasította vissza Kovács Istvánnak a szervezet működésével kapcsolatos hétfői nyilatkozatát.
Elnökségi tag szeretne lenni
Az olimpia bajnok, amatőrként és profiként is világbajnok Kovács István az m1 Nap-kelte című műsorának hétfői adásában beszélt arról, hogy a MÖSZ elnökségébe szeretne bekerülni. Szerinte a sportág vezetőségében szükség lenne egy olyan emberre, aki a szakmaiságot képviseli, és esetenként Csötönyi Sándor elnök véleményével ellentétes álláspontot képvisel. Ezért az elnök közbenjárása nélkül szeretne tagja lenni a testületnek.
Az MTI-hez eljuttatott levél szerint az elnökség tagjaiban Kovács közlésének mikéntje és tartalma felháborodást keltett.
Határozott visszautasítás
"Az említett riportban ön nagyfokú tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot." - áll a levélben. A vezetőség tagjai kiemelik, hogy Kovács már eddig is segíthette volna a munkájukat, mivel menedzser igazgatóként minden ülésre meghívott volt, ám az elmúlt években csupán egyszer, az athéni olimpia után látogatott el a megbeszélésre, ráadásul a sportág amatőr versenyein, eseményein nagyon ritkán jelenik meg.
"Ám egy alkalom nagyon kevés akár személyek, akár egy testület munkájának tevékenységének, szakmai hozzáértésének és döntésképességének megítélésére. Ebből adódóan megkérdőjelezhető a tárgyilagos kritikai észrevétel az ön részéről! Megalapozatlan állításait, önként vállalt feladatunk egyoldalú-minden realitást nélkülöző megítélését pedig határozottan visszautasítjuk!" - zárul a levél.
Nem demokratikus, nem átlátható
A tv-interjúban Kovács István többek között egyszemélyes kft-nek nevezte a MÖSZ-t, amelyben szerinte mindenről Csötönyi Sándor dönt. Szerinte demokratikusabb, átláthatóbb rendszerű szövetségre van szükség, az elnökségben pedig jelenleg Csötönyi gazdasági és baráti társaságából kerülnek ki a tagok.
Csötönyi kedden szintén tv-interjúban reagált Kovács nyilatkozatára, tételesen visszautasítva a vádakat, egyben azt hangoztatta, hogy a szövetség sikeres, és nem érti, a sikereket miért kell magyaráznia, védekeznie. Csötönyi sugallta, hogy Kokó csak valakinek a szócsöve, és hamarosan kiderül, kinek az álláspontját fogalmazta meg.
Egymilliós jutalom
A mesteredzői címmel rendelkező Csötönyi azt is elmondta, hogy Kokó '96-os olimpiai bajnoki címe után egymillió forintot adott neki zsebből, jutalomként, és szerinte - nemcsak emiatt - kizárólag hálával tartozhat a pályája egyengetése miatt is a hazai szövetségnek, nem pedig alaptalan vádaskodással.
Kovácsot - aki a WBO (Boksz Világszövetség) alelnöke is egyben - március kilencedikén a MÖSZ hivatásos tagozat szakmai bizottsága elnökének választották.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
Rovataink a Facebookon