Mayweather világbajnok lett, és visszavonult

2007.05.06. 08:22
Floyd Mayweather Jr. pontozásos győzelmet aratott Oscar De La Hoya ellen a WBC (Boksz Világtanács) nagyváltósúlyú világbajnoki övéért rendezett összecsapáson. a győztes a találkozó után bejelentette visszavonulását, míg De la Hoya vitatta ellenfele sikerét.

A WBC (Boksz Világtanács) nagyváltósúlyú világbajnoki címéért lezajlott összecsapás előtt, a két résztvevő Oscar De La Hoya és Floyd Mayweather Jr. Is úgy nyilatzkozott ez lesz az utolsó meccse. Ennek megfelelően hatalmas érdeklődés mellett rendetzték meg az találkozót Las Vegasban, az MGM Grandban.

A 34. évében járó De la Hoya kezdett jobban, az első menetekben agresszívabb volt ellenfelénél. A folytatásban Mayweather magára talált, ütései sokkal pontosabbak lettek, míg a címvédő csak testre volt veszélyes.

Az utolsó menetekben pedig már egyértelmű volt Mayweather fölénye, látszott, a címvédő csak egy esetleges K.O.-val tud nyerni. Erre azonban esélye sem volt, hiszen ellenfele remekül védte a fejét és jól hajolt el az ütései elől.


Floyd Mayweather Jr. hat bajnoki övével (fotó: MTI)

A bírók ennek ellenére nem látták egyértelműnek a csata végkimenetelét. Amíg az egyik pontozó De la Hoyát látta jobbnak (113-115), a másik kettőnél Mayweather nyert 116-112 és 115-113 arányban. Mayweathert sikerével az ötödik súlycsoportjában is világbajnoki övet szerzett.

De la Hoya "természetesen nem ismerte el vereségét, mint mondta, a kihívónak egyértelműen megkell vernie a címvédőt és ez esetben ez nem történt meg. Mayweather ugyanakkor úgy nyilatkozott, boldog hogy világbajnok lett ebben a súlycsoportban is, ésmiután megverte korának egyik legjobbját, valóban visszavonul.