Madár a padlóra hullik

2007.06.11. 14:47
A hetedik címvédésre készülő félnehézsúlyú ökölvívó világbajnok, Erdei Zsolt kiváló erőben érzi magát, egy deka felesleg sincs rajta. Ellenfele, George Blades ugyan élete legnagyobb esélyét kapja Budapesten, nincs az első ötvenben a világranglistán, így a papírforma Madár győzelmét ígéri. Rajta kívül még három magyar is fellép.

Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka győzelmet ígér az amerikai George Blades elleni szombati, budapesti címvédő mérkőzésen.

Hat éve padlózott ezen a napon

"Óriási dolog itthon szorítóba lépni, ez hatalmas öröm számomra, ugyanakkor meg akarok felelni a hazai szurkolók elvárásainak. Tény, sokkal nagyobb terhet jelent a szokásosnál, hogy mindenki győzelmet vár tőlem, de ez ugyanakkor külön motivál is" - nyilatkozta az eseményt megelőző hétfői sajtótájékoztatón a hetedik címvédésére készülő harminchárom éves öklöző.

Erdei hat éve, ugyanezen a szombaton ringbe lépett, és az ukrán Gerascsenko ellen padlót fogott mindjárt az első menetben, aztán magához tért, és a negyedik menet után - pontozással - őt hirdették ki győztesként.

Ígéret és fenyegetés

Erdei elég szálkás, hiszen mint utalt rá, hetvenhét kilót nyom, egyetlen deka súlyfelesleg sincs rajta.

Az amatőrként világ- és Európa-bajnok bokszolónak az amerikai George Blades lesz az ellenfele, aki profi karrierje során huszonegy győzelme mellett két vereséget könyvelhetett el.

"Mindent tudok Erdeiről, őszintén szólva nem örülök, hogy vele kell megmérkőznöm, de ez életem legnagyobb lehetősége, amit ki akarok használni. Megígérem, szombat este a madár lehullik a padlóra" - mondta a "Honey Boy" becenévre hallgató harminckét éves amerikai.

Blades-nek nincs komoly múltja és jelene sem

A nem kötelező kihívó, Blades eddig jegyzett öklözővel még nem találkozott, mi több, még tizenkét menetes találkozón sem lépett ringbe, nem véletlen, hogy csak az ötvenegyedik helyet foglalja el a világranglistán. (Erdei a boxrec.com a szerint a negyedik, a fightnews ellenben a második helyre teszi.) Két vereségét sem komolyan rangsorolt bunyóstól szenvedte el.

A SYMA Sport- és Rendezvényközpontban sorra kerülő gálán kilenc összecsapást rendeznek meg, a kötelek közé lép a magyar szurkolók másik nagy kedvence, Balzsay Károly is: "Egy nyolc menetes felhozó mérkőzést vívok majd, korábban úgy volt, végre sikerül címért is bokszolnom, de egy szemsérülés ebben megakadályozott, az Universum Box Promotion vezetői pedig úgy gondolták, korai még a dolog."

Balzsay, Bedák és Hidvági is a ringben

Balzsay - aki mind a 15 eddigi profi találkozóját megnyerte - a brazil José Hilton Dos Santosszal verekszik majd. Érdekesség, hogy karrierje elején Erdei Zsolt már legyőzte a dél-amerikai fiút.

Az eseményen Erdei és Balzsay mellett fellép Bedák Zsolt, valamint Hidvégi György is. A gála este hat órakor kezdődik. A legolcsóbb belépők 4990 forintba kerülne, míg a legjobb helyekért 21 ezer forintot kell fizetni.