Tovább csúszik Vitalij Klicsko visszatérése

Az ukrán Vitalij Klicsko 2004-ben vívott utoljára komoly tétmeccset. A WBC volt világbajnok bokszolójának szeptemberi visszatérése is elmarad, miután egy edzésen olyan sérülést szenvedett, hogy meg kellett műteni.

Hátsérülése miatt elhalasztották Vitalij Klicsko korábbi profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok szeptember 22-re tervezett visszatérését.

Edzésen sérült meg

A Bokszvilágtanács (WBC) volt bajnoka a múlt héten Ausztriában, edzés közben sérült meg és szombaton kisebb műtéten esett át Frankfurtban, így egyelőre nem léphet kötelek közé az amerikai Jameel McCline ellen.

Vitalij Klicsko a nyáron még azt hitte, minden oké (fotó: AFP)

"Nem akarom elhinni, hogy ilyen balszerencsés vagyok. Kilenc hete készültem keményen és erre ez történik" - kesergett a 36 éves ukrán óriás, aki várhatóan hathetes pihenő után kezdheti meg újra az edzéseket.

A politika sem jött be

Klicsko 2004 decemberben vívta eddigi utolsó mérkőzését a szintén amerikai Danny Williams ellen, akit a nyolcadik menetben győzött le technikai kiütéssel.

Azóta volt, aki nem hitte el a sérüléseiről szóló híreket és gyávának tartotta, majd a politikai pályával is megpróbálkozott, de miután ott kudarcot vallott, a visszatérés mellett döntött. A jelek szerint azonban erre még várni kell.

Az idősebbik Klicsko januárban jelentette be visszatérési szándékát, és menedzsmentje meg is állapodott egy Oleg Maszkajev elleni összecsapásról, ezt június 2-án vívták volna. A csata aztán végül meghiúsult, mert kiderült, hogy a WBC-világbajnok Maszkajevnek hivatalos kihívójával, a nigériai Samuel Peterrel kell előbb megküzdenie.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32