Félig vakon is visszatér az ausztrál bokszbajnok

Anthony Mundine rosszul megtisztított kontaktlencséje miatt csak negyven százalékban lát, ennek ellenére továbbra is ő akar lenni a valaha élt legnagyobb ausztrál bokszoló.

Félig vakon is folytatja pályafutását Anthony Mundine, a Boksz Világszervezet (WBA) korábbi nagyközépsúlyú bajnoka.

Felelőtlen tisztítás

Az ausztrál ökölvívó két hónapja felelőtlenül a nyálával tisztította meg kontaktlencséjét, és olyan súlyos szemfertőzést kapott, hogy bal szemének csaknem a teljes látóképességét elveszítette. Mundine korábban megpróbálkozott a kosárlabdával és a rögbivel is, de legjelentősebb sikereit ökölvívóként érte el.

Csak körvonalakat lát

"Jelenleg 40 százalékos a szemem, csak körvonalakat látok vele. De egy szemmel is bárkit megverek, a célom ismét a világbajnoki cím" - jelentette ki. A 32 esztendős sportoló 2001-ben döntött úgy, hogy ringbe lép, mert kihagyták a rögbi-válogatottból. Két évvel később megszerezte a WBA övét, amelyet 2004-ben elvett tőle a Puerto Ricó-i Manny Siaca.

Idén márciusban a Boksz Világszövetség (WBA) betöltetlen nagyközépsúlyú világbajnoki címért kiírt találkozón a szintén ausztrál Sam Solimant a meccs alatt ötször - a második és a harmadik menetben egyszer-egyszer, míg a kilencedik menetben háromszor - küldte padlóra, majd bajnoki címét az argetntin Pablo Daniel Zamora Nievas ellen júniusban meg is védte.

Dumában már "nagy"

Mundine egyébként sem a szerénységéről híres, hiszen éppen a Nievas elleni meccs előtt nyilatkozta, hogy visszavonulása után mindenki úgy fog visszatekinteni rá, mint a valaha élt legnagyobb ausztrál bokszolóra.

A muszlim vallású bokszbajnok 2001 októberében azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az ausztrál Channel Nine televíziós csatornán nyilatkozva közölte: az amerikaiak maguknak köszönhetik a szeptember 11-i terrortámadást. Ezért a megjegyzéséért a Boksz Világtanács (WBC) törölte őt a ranglistájáról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32