Erdei Zsolt 5-2-re verte Kokót

2009.02.11. 13:11 Módosítva: 2009.02.12. 15:28
Ha nem is tizenkét menetben, de hét szempont alapján megmérkőzött egymással a három magyar profi ökölvívó-világbajnok. Balzsay Károly, Erdei Zsolt és Kovács István különversenyét Erdei nyerte az Indexen.

A nagyközépsúlyú Balzsay Károly januári győzelmével három magyar világbajnoka lett a Bokszvilágszervezetnek (WBO). Alaposan össze is hasonlítottuk őket, hét szempont szerint.

Olvasóink pedig szavaztak, és ha sok szakmai bírálatot is kapott az utóbbi időben a félnehézsúlyú Erdei Zsolt - óvatos, elégedett -, úgy látszik, mégis ő a közönség kedvence.

Öt kategóriában is ő kapta a legtöbb szavazatot. Az elismertségben nagy fölénnyel nyert, 3173 szavazatot gyűjtött; a sportág első magyar bajnoka és a messze a legkiemelkedőbb amatőr múltú Kovács Kokó István nem érte el az 1700-at. Mivel Erdei már tizenegyszer védte meg címét, a szervezet szuperbajnoki státusba emelte, ehhez gyémántgyűrűt is kapott.

Szoros csatát hozott az a kérdés, melyik bajnoknak a legnagyobb az ütőereje. Ezt Erdei hajszállal nyerte Balzsay előtt. Balzsay a közeljövőben bizonyíthatja, hogy mészárolni is képes, amivel a német és a nemzetközi piacon is befuthat.

Stílusban, valamint gyorsaságban Kokó lett a legjobb, az ütésállóságban és ütőerőben azonban kevés szavazatot kapott, ami azt jelzi, hogy vívó stílusú, és a profik között nem érhetett el olyan eredményeket hosszú távon, mint az amatőröknél.

Az olvasók szerint Erdeinek érte meg a legjobban profinak állni, ő keresett legjobban. Ebben a versenyben Balzsay értelemszerűen jókora hátrányból indult, hiszen esetében a pénzes meccsek csak most jönnek. Annak ellenére, hogy sikerei csúcsán mindenki Kokóval akart hirdetni, szavazóink úgy gondolták, Erdei ebben a tekintetben is megelőzi őt.