Klicsko 24 KO-s amerikait kap Haye helyett

2009.07.30. 20:42
Vitalij Klicsko Chris Arreola ellen védheti meg a WBC nehézsúlyú világbajnoki címét, az amerikai eddigi 27 meccséből 24-et kiütéssel nyert.

Az év meccsének tűnt a Vitalij Klicsko-David Haye nehézsúlyú összecsapás, de az amerikai kihátrált, majd bejelentette, inkább az orosz Nyikolaj Valujevvel akar bokszolni.

A cirkálósúlyban világbajnoki címig jutó Haye hiába fenyegette lefejezéssel is az ukrán testvérpárt, júniusban előbb Vlagyimir, majd egy hónappal később a szeptemberre kitűzött, Vitalij elleni meccs elől futamodott meg.

A profiboksz.hu beszámolója szerint Vitalij így legközelebb a veretlen Chris Arreola ellen védheti meg a WBC nehézsúlyú világbajnoki címét. Az amerikai 2003 óta van a profik között, ez lenne az első komolyabb címmeccse.

DV486811

A nagy ütőerejű Arreola eddigi 27 győztes meccséből 24-et KO-val nyert meg, első nyolc meccséből hat is az 1. menetben ért véget, eddig összesen tízet fejezett be az első három percben. A meccset szeptember végén vagy október elején rendeznék Los Angelesben.

Klicsko örül, úgy véli, az Arreola elleni meccs sokkal nagyobb esemény és sokkal jobb meccs lesz, mint egy Haye elleni lett volna.