Erdei egyre lehetetlenebb helyzetben

2009.08.14. 10:44
A magyar világbajnoknak január óta nem tudnak komoly ellenfelet szerezni, ugyanakkor a WBO ideiglenes félnehézsúlyú címéért Budapesten meccsel a klub által favorizált német Brähmer és a lengyel Kuziemski. Erdei Zsolt levélben jelezte, kész megmérkőzni a győztessel.

Erdei Zsoltot továbbra is semmibe veszi és egyre kilátástalanabb helyzetbe hozza klubja, az Universum Box Promotion. A WBO világbajnok ökölvívójáról az elmúlt hónapokban számos hír jelent meg, de arról még mindig nem lehet tudni, mikor bokszol legközelebb.

Most úgy tűnik, az augusztus 22-ei Universum-gálán is ellene tesz klubja. A budapesti eseményen a németek által favorizált Jürgen Brähmer és Aleksy Kuziemski a WBO ideiglenes, interim félnehézsúlyú címéért megy majd szorítóba

A profiboksz.hu információi szerint az okok egyelőre nem ismertek, de a WBO közzétette a hivatalos világbajnok Erdei Zsolt július 30-án kelt levelét. Ebben a magyar bokszoló sajnálatát fejezi ki, hogy nem tud ringbe lépni az augusztusi gálán, mivel rövid volt a felkészülési idő a számára.

Ugyanakkor elfogadja, hogy Budapesten ideiglenes félnehézsúlyú címért szálljanak harcba, de csak úgy, hogy annak a meccsnek a győztesét kötelezik, az év vége előtt megküzdjön vele a világbajnoki címért.

Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az Universum már nem számol komolyan a magyar bajnokkal, legutóbbi januári címvédése óta nem akart összehozni neki komoly találkozót. A németek jobban nyomják Brähmert, akiből rövid időn belül világbajnokot akarnak csinálni. Így ha legyőzi a lengyelt, elképzelhető, hogy Erdeinek olyan feltételeket ajánlanak, amivel nem tudja vállalni a címvédést, így a német címmeccs nélkül lehet világbajnok.

Erdei már korábban kijelentette, tudja, mikor akarja abbahagyni, ehhez tartja is magát. Szerződése jövőre jár le a klubnál, de az is elképzelhető, hogy idén januári meccse volt az utolsó profi bokszolóként.

Az Universum politikáját egyébként nehéz megérteni, hiszen az elmúlt egy hétben két világbajnok is ott hagyta a klubot. Előbb a WBA középsúlyú világbajnoka, Felix Sturm döntött a távozás mellett – bevallása szerint szeretne saját istállót –, majd a WBO nagyváltósúlyú bajnokának, Szergej Dzindziruknak lett elege belőle, hogy hosszas ígérgetések ellenére sem szervezték meg a beígért nagy meccset. Így Erdeivel fél év alatt akár három világbajnokot is elveszíthetnek.