Könnyedén nyert Mayweather

A huszonegy hónap után ismét ringbe lépő amerikai Floyd Mayweather egyhangú pontozással verte a mexikói Juan Manuel Marquezt, így negyvenedik meccsén is veretlen maradt.

A közel kétéves kihagyás után visszatérő Floyd Mayweather Jr. egyhangú pontozásos győzelmet aratott Juan Manuel Marquez felett. Az amerikai bokszoló végig irányította a szabadsúlyú, azaz a kisváltó- és a váltósúly között rendezett találkozót.

A Las Vegas-i meccs előtt mind a két fél úgy nyilatkozott, felkészült ellenfeléből, de hamar feltűnt, hogy az egyszer már veretlenül visszavonuló, - mostantól már 40-0, 25 KO-TKO mérleggel bíró – amerikai sokkal jobb riválisánál.

A 32 éves amerikai a találkozót megelőzően 2007. december 8-án bokszolt legutóbb tétmérkőzésen, akkor KO-val verte a brit Ricky Hattont a Boksz Világtanács (WBC) váltósúlyú vb-címéért kiírt összecsapáson.

A korábban furcsa felkészülésével – saját vizeletét itta, hogy minél kevesebb vitamin távozzon a szervezetéből – Marquez már a második menetben padlón volt egy balhorog után, és a folytatásban sem tudott fogást találni a fizikai fölényét jól kihasználó Mayweatheren.

Az amerikai végül 118-109, 120-107, 119-108-as pontozással nyert, és nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan bejelentkezik Manny Pacquiaonál, hogy végleg eldöntsék ki a világ jelenlegi legjobb bokszolója.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25