Már csak Erdei Zsolt bízik az Universumban

2009.09.23. 14:05
Erdei Zsoltnak azt ígérte a német Universum, még idén meccset kap. A klubnak már csak a félnehézsúlyú magyar az egyetlen világbajnoka, mert ketten is ott hagyták, a hitegetésből, és a gyenge ellenfelekből lett elegük. A WBO-bajnok még mindig türelmes, de lelkileg megviselte a tétlenség.

Terjedelmes interjút közöl a német Bild a WBO középsúlyú világbajnokával, Felix Sturmmal, aki elmondja, semmiképpen sem szeretne az Universum színeiben többször ringbe lépni.

Megköszönte Klaus Peter Kohlnak, hogy eddig mellette állt, és egyengette karrierjét, de mivel a szerződése november közepén lejár, nem tudja értelmezni azt, amit a klub elöljárói hangoztatnak, hogy ez automatikusan meghosszabbodik.

Új promótere, klubja egyelőre nincs, de nem aggódik, mert még csak 30 éves, bízik benne, hogy nemcsak Németországban, hanem Amerikában is kíváncsiak rá. A bosnyák születésű - Adnan Katics az eredeti neve – versenyző kifejtette, több esetben nem az ő érdekeit nézte hamburgi klubja, amikor szerződéseket kötöttek, azért is vált, hogy őt mindenkor figyelembe vegyék. A japán Szato elleni meccsét hozta példaként, túl gyenge volt hozzá.

Sturm mellett az ukrán Dzinziruk is megelégelte a huzavonát, és mivel a nyomatékos ígéretek ellenére sem kapott mérkőzést a következő hét végére, ő is elhagyja az egyesületet.

„Azt mondták nekem, ne aggódjak, rendben lesz minden, én elkezdtem a felkészülést, erre nincs partnerem” – mondta még sértődötten augusztusban, és mostanra biztos, hogy a nagyváltósúlyú WBO-bajnok is továbbáll.

erdei zsolt

Mivel Balzsay Károly elveszítette övét Robert Stieglitz ellen, pillanatnyilag a német klubnak csak Erdei Zsolt az egyetlen világbajnoka.

Ina Menzer lehet, hogy népszerűbb nála Németországban, de mégiscsak a nőknél világbajnok. Jürgen Brähmer megszerezte a WBO interim övét, de ennek nincs létjogosultsága, különösen, mert a WBA bajnokát, Gabriel Campillót szeretné kihívni.

Évekkel ezelőtt szintén egyedüli bajnoka volt a klubnak Erdei – akkor mentek el Klicskóék, és veszített Grigorjan -, ezért sokáig hálásak is voltak neki.

A 35 éves Erdei egyelőre még kivár, bízik abban, hogy november végére, vagy legkésőbb december közepére mindenképp ott lehet a ringben. „Ha ehhez nem tartják magukat a németek, akkor úgy az asztalra csapok, hogy kettétörik” – nyilatkozta a Reflektor magazinnak.

Kovács István, a WBO alelnöke két hete azt nyilatkozta az Indexnek, időszerű lenne döntenie Erdeinek, mert csak az őrlődést látja rajta, és piaci pozíciói a kivárással biztosan nem erősödnek Németországban.

Az öklöző maga is elismerte, megviselte lelkileg, hogy nem kapott lehetőség január tizedike óta. Ráadásként annak sem volt komoly tétje, mert Barasjan átlépte a súlyhatárt, ezért az övét nem veszíthette el.