Balzsay Károly ugyan elveszítette WBO nagyközépsúlyú világbajnoki övét, úgy látszik, klubja továbbra is bízik benne. Az Universum állítólag már a visszavágót szervezi a német Robert Stieglitz ellen, és jövő augusztusban meg is mutathatja Balzsay, hogy nem rosszabbb öklöző nála. Egy hónapja a magyar a tizenegyedik menetre már nem tudott kiállni, mert elfogyott az ereje, végül hordágyon vitték el a szorítóból.
A magyar öklöző a sportnapilapban úgy nyilatkozott, két meccset szeretne a visszavágóig, a klubja eredetileg csak egyet képzelt el, és már áprilisra összehozta volna. Ezt a tervet azonban elvetették a vezetők, mert Balzsay várandós felesége mellett szeretne lenni áprilisban, második gyereküket akkorra várják.
Így maradt az a program, ami a magyarnak jobban fekszik, egy felhozó mérkőzés decemberben, áprilisban az interkontnentális övért bokszolhatna, és utána jöhet Stieglitz.
Az Universumtól a nyár végén két világbajnok – Felix Sturm és Szergej Dzinziruk - is lelépett, már csak Erdei Zsoltnak van vb-öve, Balzsay ezért is lehet fontos. A klub és a versenyző egyaránt bízik abban, hogy hamarosan két magyar világbajnok lesz.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon