Veretlen amerikai akarja Klicsko övét

Vitalij Klicsko szerint az eddig 27 győzelemmel álló Chris Arreola nagyokat üt és tele van önbizalommal, de az ukrán így is biztos benne, megvédi WBC világbajnoki címét.

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik a Vitalij Klicsko-Chris Arreola WBC (Boksz Világtanács) nehézsúlyú világbajnoki címmeccsét. Az ukrán és az amerikai bokszoló mérkőzését Los Angelesben, a Staples Centerben tartják.

Szakemberek véleménye szerint hiába veretlen eddigi 27 profi meccsén a mexikói ősökkel is bíró Arreola, az esélyes egyértelműen a címvédő. Klicsko nem csak nagyobb tapasztalata és ereje, hanem helyismerete miatt is esélyesebb, hiszen ez lesz a harmadik meccse a Staples Centerben. (2004-ben itt verte technikai KO-val Corrie Sanderst, igaz egy évvel korábban itt kapott ki ugyanígy Lennox Lewistól.)

Klicsko jubileumi, 40. profi meccsére készül, és Lewis mellett eddig csak Chris Byrdtől kapott ki, még 2000-ben. A nála nyolc centivel kisebb amerikai ezzel szemben még veretlen, és bízik benne, hogy ő lehet a boksztörténelem első mexikói származású nehézsúlyú világbajnoka.

A meccset megelőző mérlegelésen a magasságuk ellenére közel azonos súllyal, 114 kilóval mérlegeltek. Ez Klicskónál karriercsúcsot jelent, míg az amerikai legutóbbi három találkozóján nehezebb volt.

Az utolsó sajtótájékoztatón Klicsko magabiztosan nyilatkozott, bár elismerte, élete legkeményebb meccsére készül. Ismeri Arreola eredményeit, mint mondta, ilyen mérleggel rendelkező ellenfele még nem volt. Tisztában van az amerikai ütőerejével, de igyekszik elkerülni az ütéseit és biztos benne, hogy megvédi világbajnoki címét.

Arreola magát fényezte: Klicsko még nem találkozott olyan bokszolóval, aki képes kihordani az ütéseit, képes visszaütni, és akinek olyan szíve van a bunyóhoz,mint neki. Úgy véli, ha közel tud ellenfeléhez kerülni, és nem engedi, hogy kinyújtsa a kezeit, semlegesítheti balegyeneseit. Az amerikai szerint igazi nehézsúlyú harc lesz, ami nem fog végigmenni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25