Erdei: Többet kell kibírnom, mint eddig

2009.11.12. 15:42
A kényszerből súlycsoportot váltó Erdei Zsolt nem stresszesebb, mint máskor jövő szombati meccse előtt. Az olasz cirkálósúlyú világbajnok Fragomeni 10 kilóval nehezebb lesz, de ez nem feltétlenül előny Erdei szerint. Gyorsaság, lábmunka, intelligencia, ezen múlik, sikeres lesz-e a kieli mérkőzésen.

„A nagy kesztyűzések időszakát élem, tíz menet vár még rám ma is, három ember különböző partnerem lesz” – mondta a jövő szombati Fragomeni elleni címmeccse előtt Erdei Zsolt.

A félnehézsúlyban hibátlan mérleggel álló, mind a harminc meccsét megnyerő Erdeiről október tizenharmadikán derült ki, hogy kényszerből egy súlycsoporttal feljebb, a WBC-nél kap címmeccset.

A világbajnok, Giacobbe Fragomeni negyven éves, hattal idősebb, mint a magyar, legutóbbi meccsét Wlodarczykkal vívta. Döntetlen lett, de ez a hazai pályának volt köszönhető, a lengyel ugyanis a kilencedik menetben padlóra küldte az olaszt, aki amúgy sem szeret hazai pályán öklözni, mert akkor nagyobb rajta a nyomás.

Erdei bizakodik. „80 kiló vagyok most, várhatóan tízzel lesz nehezebb az olasz. Korábban 86 kiló volt a súlyhatár, most 90,6, nyilván az előbbi előnyösebb lehetett volna. De épp a múlt héten láthattuk, hogy a nagyobb súly hátránnyá is tud válni, nekem is ezt kell bebizonyítanom. Nem akartam ennél feljebb menni - hatot már így is fogytam -, mert akkor elveszik az a gyorsaságom, amire nagyon büszke lehetek, és amellyel eddig elég sok meccset nyertem."

„Megnéztem egy vagy két korábbi meccsét, ennek alapján mondhatom, hogy masírozni fog Fragomeni, nagy nyomás alá helyez majd, mint az argentin Garay, nagyon vigyáznom kell magamra. Láttam viszont a gyenge pontokat, lábon keveset mozog, de törzsből jól védekezik, és könyökkel is hárítja az ütéseket. Majd kiderül, lehet-e 12 meneten keresztül szaladgálni, elmozogni előle úgy, hogy közben nemcsak színlelnem kell a támadásokat, hanem ütnöm is kell, mert ez egy nyerhető meccs. Biztosan látványos lesz.”

"Gyorsaság, lábmunka, intelligencia” – határozta meg a három legfontosabbat, ami a sikerhez szükséges. „A gyorsaság számtalanszor kiemelendő, de fejben kell ott lennem, mert ha nem, akkor bajba kerülök, hiszen mindent a fej irányít.”

K EPA20090111001

„Óriási a különbség, többet kell kibírni ebben a kategóriában. Már a kesztyűn, egy hárított ütésnél is érzem, hogy ez nagyobb, súlyosabb volt, mint amiket korábban megszoktam”. Fájdalmat azért nem érez, annyira nem vészes a helyzet. „Puklit és mokeszt is szereztem már a felkészülés alatt. A pukli egy tarkóvágás után nőtt ki, a mokeszt egy elcsúszott ütés hagyta.” Nagy stratégiai harcot vár, és az biztos, hogy egyetlen pillanatra sem fogják feladni. „Nem tudom, végigmegy-e a meccs, ezt nem lehet megjósolni.”

Felmerült, hogy meccsük győztese a lengyel Wlodarczykkal öklözhet, ez Erdeinek azt jelentené, maradhatna ebben a súlycsoportban, és akár még jobb lehetőségei is lennének, mint eggyel lejjebb, ahová nem térhet vissza szuperbajnokként, mert klubja, a német Universum – nem véletlenül - elfelejtette bejegyeztetni státuszát, noha előélete alapján jogosult lenne rá. „Na ne viccelődjünk már, nem őrültem meg. Maradnék én inkább a félnehézben. Bátor vagyok, de nem vakmerő. Meglátjuk, sikerül-e először nyerni, maximum utána nézelődhetek, de ez még nagyon távoli”.

Nem merített önbizalmat David Haye szombati győzelméből - alapból van neki -, és Haye csak azt bizonyította, hogy jobb bokszoló, még ha sokkal kisebb, mint Nyikolaj Valujev.

Nincs stresszesebb állapotban, mint máskor, de ugyanúgy van benne izgalom. „Hamarosan megváltoznak a hétköznapok, elmennek a fülem mellett a dolgok, csak a meccsre koncentrálok, kezd élesedni a formám, és ez így természetes” – összegzett.