A zseniális Pacquiao péppé verte Cottót is

2009.11.15. 08:51
Hetedik súlycsoportjában, a váltósúlyban is világbajnoki címet szerzett a jelenkor legnagyobb bokszolója, Manny Pacquiao. A 30 éves fülöp-szigeteki már az elején kétszer leütötte Miguel Cottót, aki ennek ellenére majdnem végig bírta a nagy verést. A győztes ebben a kategóriában akar maradni.

Idei második meccsén a fülöp-szigeteki Manny Pacquiao sokkal komolyabb ellenfelet kapott, mint az elsőn, hiszen Ricky Hattont már a második menetben úgy megütötte, hogy az angol kiterült.

A WBO váltósúlyú világbajnoka, a puerto ricói Miguel Angel Cotto sokkal keményebb volt, és mivel jelenlegi edzője, Joe Chavez készítette fel korábban Pacmant, nyilván felhívta a figyelmet riválisa gyenge pontjaira.

Chavez mondta is, hogy az erő és a gyorsaság meccse lesz, de gyorsan kiderült, az erő (Cotto) itt háttérbe szorul, mert Pacquiao szédületes iramot diktált, és az első két menetet leszámítva megütni sem hagyta magát (akkor testre próbálkozott Cotto).

Az élvezetes és szórakoztató meccset ígérő Pacquiao már a harmadik menetben padlóra küldte Cottót, aki felállt, de a negyedikben is nagyon eltalálta őt egy balhorog, csak a gong mentette meg. Kitisztult, a folytatásban büszkén állta a verést. A tizenegyedik menetben úgy látszott, vége is a küzdelemnek, de a bíró továbbengedte. Az utolsóból még egy perc sem telt el, amikor beszüntette, Cotto már alig állt a lábán ekkor.

“A legjobbat hoztam ki magamból, ez lesz az utolsó súlycsoportom. Azt hittem, a tizenegyedik menetben vége lesz, kicsit meglepett, hogy folytattuk” - mondta a 30 éves filippínó, aki légsúlyból indulva a hetedik súlycsoport világbajnoki címét szerezte meg. "Fontos ez a siker nekem, de még fontosabb a hazámnak, és polgárainak" - jelentette ki diadalittasan Pacquiao.

Egyúttal megerősítette azt, amit sokan mások is így gondolnak: súlycsoportoktól függetlenül pillanatnyilag ő a legjobb. Mi több, Bernard Hopkins még az ökölvívás Bruce Lee-jének is elnevezte a meccs előtti latolgatásban.

"Az volt a stratégiánk, ne siettessünk semmit, mert tudtuk, egy nagy ütésre vár" - magyarázta a klasszis, de edzője, Freddie Roach azt is elismerte, hogy nyomás alatt akarták tartani riválisukat.

“Azt sem tudtam, merről várjam az ütéseket. Manny az egyik legjobb bokszoló, akit valaha láttam” - állította a 29 éves Cotto, aki 36. meccsén másodszor kapott ki.

Cotto kórházba ment, mert az egészsége a legfontosabb, de mindenkit megnyugtatott, nagyszerűen érzi magát.

A győzelemmel Pacquiao a WBO váltósúlyú világbajnoka lett és a WBC újonnan alapított gyémántövének első tulajdonosa is.

Pacquiao ötvenszer hagyta el győztesen a ringet, két döntetlen mellett háromszor kapott ki, de legutóbb már több mint négy éve, akkor a mexikói Erik Morales verte egyhangú pontozással.

Kérdés, ki lehet a következő ellenfele a most 65 kilós zseninek, de Floyd Mayweather ellen biztosan kiállna.