Magamban már lemondtam a vb-címről

2010.01.12. 22:09
Hivatalosan még Erdei Zsolt a WBC cirkálósúlyú világbajnoka, de hamarosan lemond címéről, mert félti egészségét. Minden nap gondol a jövőre, de nem tudja, hogy az milyen lesz. Az eddig felkínált lehetőségekkel élt, szerinte ez a legfontosabb, nem azon bosszankodik, mit nem kapott meg klubjától.

“Nincs az a pénz” - rögzítette viccesen Erdei Zsolt, hogy bokszolna-e újra a cirkálósúlyban, önmagánál tíz kilóval nehezebb ellenféllel.

“Amikor jobb híján, kényszerből elvállaltam az olasz Fragomeni elleni meccset, akkor tudtam, az egészségem mindennél fontosabb. Nem akarom tönkretenni magam, hogy 90 kilós emberekkel bokszoljak. Aztán az Universum a győzelem után mondta, hogy Wlodarczyk kihívna, és mondta az összeget is. Magamban kuncogtam egy jót, így igazán még csak mérlegelni sem tudtam, érdemes lenne-e talán még egyszer, utoljára felhíznom” - magyarázta.

Kifejtette, nem fél a lengyel Wlodarczyktól, őt is le tudná győzni, mert statikus, tompa bunyós. “A jövőbeni egészségemet féltem, tőle nem félek. Van a korsó meg a kút, a végét úgyis mindenki tudja.”

A 35 éves Erdei a WBC cirkálósúlyú övét késve, de már megkapta, mert a helyszínen, novemberben nem vehette át. “Nemcsak megkaptam, önmagamban már le is mondtam róla, önmagamban már nem vagyok a súlycsoport világbajnoka. Hivatalosan még nem jelentettem be, bár azt hiszem, már be kellett volna. Nehéz rászánni erre magam.”

Klubja másik lehetőséget is ajánlott: címmeccs eredeti súlycsoportjában, a félnehézsúlyú Gabriel Campillo ellen. Az argentin a WBA világbajnoka, korábban Hugo Hernan Garayt verte, azóta a kazah Bejbut Sumenov kihívását fogadta el, legyőzte, a visszavágót január végén rendezik.

“Megpróbálják összehozni a meccset, ezt ígérték, de könnyen lehet, hogy ez megint csak duma.”

K EPA20091122026

Erdei ennek ellenére sem elkeseredett, próbál a pozitív dolgokra gondolni. Vagyis inkább arra, mi jött ki a karrierjéből, nem pedig arra, mi maradt benne. “A kapott lehetőségekkel éltem, azon felesleges töprengeni, mi mindent nem kaptam meg, mi lehetett volna még belőlem. Azért így is tizenegyszer címet védtem félnehézben, és a cirkálóban sem hagytam magam legyőzni.”

És hányszor gondol egy nap alatt a jövőjére? “Ez egy folyamatos, véget nem érő, örök gondolat. Az a baj, hogy még mindig a nem tudomnál tartok. Mármint nem tudom, hogy mi lesz velem. Nem tudom, hogy lesz-e visszaút félnehézbe. Ha borzasztó, ha nem, ez van. A lelkiismeretem legalább tiszta.”

Erdeit nem lepte meg, hogy Brähmernek mennyire kemény volt az első címvédő meccse, és csak a bírói jóindulatnak köszönhetően nem léptették le az orosz Szuhockij ellen, aki egy nevesincs bunyós.

“Tőle ennyit lehet várni, a képességeiből ennyire futja. Őt az Universum hozta ebbe a helyzetbe, mert Herr Müllernek, Herr Schmidtnek, vagyis a német tévénézőnek ő kell, rá jobban kíváncsiak, mint rám. Brähmer nem nagy bokszoló, ha kikapott volna az orosztól, akkor sem haragudnék rá. Nem bosszant, hogy őt ennyire favorizálták.”

A németet kedden - súlyos testi sértés miatt - 16 hónapos szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de szerinte az Universum várni fog rá, ezzel csak átmenetileg lehet könnyebb a helyzete, ha egyáltalán az lesz.