Erdei, Balzsay már nincs a ranglistákon

2010.03.11. 20:19
Öt éve fordult elő, hogy csak egy magyar bokszoló volt a WBO tizenötös világranglistáján. Jelenleg Bedák Zsolt az egyetlen jegyzett, akire még idén címmeccs vár, Balzsaynak vagy a veretlen Erdeinek erre kevés az esélye.

A WBO legújabb világranglistáján már csak egy magyar van, Bedák Zsolt. A kispehelysúlyú bokszoló az első helyen áll, ő a kötelező kihívó. A szervezet már ki is írta, hogy a címvédővel (Wilfredo Vazquez) még idén meg kell mérkőznie, a díjalapnak minimum százezer dollárnak kell lennie.

Miután a veretlen Erdeit ellehetetlenítette klubja, a német Universum, és félnehézsúlyban nem kapott címvédő meccset, értelemszerűen – körülbelül nyolc év után - lekerült a listáról. Erdei többször elmondta, a cirkálósúlyban csak egyszeri kirándulást tett, mert félti egészségét, és nem akarja magát tíz kilóval nehezebb öklözőkkel veretni.

Az övét megkapó Jürgen Brähmer már második címvédő meccsét kapja, de mivel - még nem jogerősen - 16 hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtották, az Universum meccseit közvetítő ZDF úgy döntött, élőben nem bokszolhat az alig ismert argentin Mariano Plotinskyval (összefoglalót adnak róla, helyette a csatorna egy női meccset ad főműsoridőben).

A 32 éves argentin mindössze a tizennyolcadik a világranglistán, eddig csak tizennyolcszor bokszolt profiként, és már három vereséget is begyűjtött, igaz, a német Thomas Ulrichot megverte.

A nagyközépsúlyú Balzsay Károly Eduard Gutknecht ellen veszített decemberben, ő sincs már a legjobb tizenötben. Róla nem tettek le a hamburgi klubnál, de címének visszaszerzése egy időre távol került tőle, Gutknecht már meg is kapta a címmeccset Stieglitz ellen április közepére (ő verte Budapesten Balzsayt tavaly augusztusban).