Káté Gyula döntős az ökölvívó Eb-n

2010.06.11. 13:07

A magyar öklöző pályafutása során másodszor jutott kontinenstornán döntőbe. Korábban szerzett már ezüst-, illetve két bronzérmet, világbajnokságon pedig kétszer volt harmadik.
"Minden ok, minden az oroszoké" - viccelődött a Megaszport Sportcsarnok előtt, több mint két órával az Alekszandr Szoljanyikov elleni elődöntőjét megelőzően Káté, aki miután komolyra fordította szót elmondta, jó formában van, s várja a meccset, melyen korrekt pontozásban reménykedett.

A 64 kilósok elődöntője előtt három orosz lépett ringbe, s valamennyien fináléba is kerültek, a magyar tábor pedig remélte, hogy Szántó Imre eddig remeklő tanítványa lesz az első a nap során, aki hazai versenyzőt búcsúztat majd. A legutóbb Liverpoolban a döntőt csak sérülés miatt elveszítő kispesti bokszoló a tavalyi orosz bajnokkal találkozott, akinek nem volt komoly nemzetközi eredménye.

A meccsen gyorsan kiderült, hogy iszonyatos küzdelem lesz végig. A két öklöző az elején nem kapkodott, Szoljanyikov ment előre, de Káté jól védekezett, igaz, a magyar leforgások utáni bal ütései sem voltak pontosak, így egészen az utolsó fél percig 0-0 volt az állás, majd előbb - a lelátóról nézve érthetetlen módon - az orosz, aztán egy szép

Káté-jobbos után a magyar neve mellé is bekerült egy pont (1-1).
A folytatásban semmi sem változott, a hazai nézők által biztatott öklöző ment előre, Káté pedig ugyan a kötelek mellé szorult, ám fedezékét nem tudta átütni ellenfele. Kemény csata zajlott a ringben, melyben mindkét fél próbálta megtalálni a másik fejét, ám nagyon kevés tiszta ütés volt, mégis, a taktikusan bokszoló magyar jobbnak tűnt, s ezt 3-2-es vezetése is bizonyította.

Az utolsó menetben a hazai közönség próbálta hajtani Szoljanyikovot, aki ment is előre becsülttel, a néha kissé fáradtnak tűnő Káté azonban továbbra is nagyon koncentrált volt, és ugyan ritkábban, de sokkal eredményesen indította ütéseit, így folyamatosan nőtt az előnye, az utolsó fél percben már 6-2-re állt, s ekkorra már egyértelművé vált sikere (6-3).

"Hát ez nehéz volt, kellett a kondi az biztos - mondta lihegve a győztes meccs után Káté, aki a szombati döntőben az örmény Gracsja Dzsavahjannal találkozik. - Az az igazság, hogy ez a kezdés nekem nagyon korai, kis túlzással még reggel volt. Máskor reggeli mérlegelés után még alszom egy kicsit, most meg alig tértem magamhoz. Mindegy, voltak nehéz pillanatok, de sikerült megoldani. Dulakodós meccs volt, így nem tudtam elmozogni, de megtaláltam a lyukakat, és tiszta ütésekkel tudtam pontokat szerezni, ez a lényeg."

A pénteki elődöntőkben még két magyar lép szorítóba: Bacskai Balázs (69 kg) az ukrán Tarasz Selesztyuk ellen közép-európai idő szerint 13:15, majd Darmos József (91 kg) a bolgár Tervel Pulevvel szemben előreláthatólag 14:45 óra körül.