Erdei megverte, kiütni nem tudta a kenyait

2010.11.21. 05:48
Samson Onyango nem akart győzni, csak a nagy vereséget akarta elkerülni, bírta az ütéseket, megrendíteni vagy akár keményen megfogni nem sikerült. Erdeinek két nagyon jó menete volt, valós tudásának felével győzött, de a látvány, a katarzis elmaradt.

Erdei Zsolt fölényes, egyhangú pontozással, nyolc menetben legyőzte Samson Onyangót magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Atlantic Cityben.

A korábban félnehézsúlyban és cirkálósúlyban is világbajnok, veretlen magyar az első pillanattól uralta a meccset, támadott, végig presszió alatt tartotta a kenyait. Az első menetben rögtön látszott, hogy Erdei a gyorsabb, képzettebb, és jobb bokszoló, a 188 centi magas Onyango (20 győzelem, 6 vereség, 13 KO/TKO) menekült, egy ütéssel nehéz volt elérni. A 2. menet harcosabb volt, de a magyar jó megelőző balosaival mindkettőt hozta.

A harmadik szorosabban, de szintén meglett, ekkor Onyango aktívabb volt, talált is. A negyedik volt Erdei legjobb menete, erősen kezdett, többször ritmust váltott, sorozatokat ütött. A kenyai egy perc után meg volt fogva, sok tiszta ütést kapott, meg lehetett volna rendíteni, a menet végén is komoly problémái voltak. A Broadwark Hallban zúgott a "Zsolti, Zsolti" és a "Ria, ria, Hungária", a közönség KO-t követelt magyarul.

Az ötödikre Erdei lehiggadt, mosolygott, grimaszolt, testre és fejre is talált. Onyango visszaütögetett, elmúlt a kiütésveszély. A hatodikban érezhető volt, végigmegy a nyolc menet. Ellaposodott a meccs, Erdei irányított, a kenyai hátrált, néha talált is.

A hetedikben Erdeinek voltak jó ritmusváltásai, egy szép háromütéses kombinációja fejre. Látszott, hogy bírja erővel a meccset, és az is, hogy Onyango nem szédül meg, nehéz kiütni. Az utolsó menetet erősen kezdte a magyar, maradt ereje; testre, fejre és testre is voltak sorozatai, leiskolázta, az utolsó percben is hajtotta a kenyait.

Erdei Zsolt egyhangú pontozással (79-73, 80-72, 80-72) nyert, a kellemetlen stílusú Onyango felhozó ellenfélnek kifejezetten erős volt, nem volt áldozati bárány, kiütni, vagy akár keményen megfogni nem sikerült, nagyon bírta a pofonokat. Mélyeket hajolt, fejelt, nem akart győzni, inkább csak a nagy vereséget akarta elkerülni.

A 32. meccsét is megnyerő (32-0, 17 KO) Erdei egy év kihagyás után erős és gyors volt, a negyedik és az ötödik menetben kimondottan jól bokszolt, de valós tudásának felével győzött, a meccsen sok volt az üresjárat.

Kovács István, a meccset közvetítő SportTV szakkommentátora nem volt teljesen elégedett, Kokó szerint egy ilyen meccsen "amerikai nézőként ki lehetett menni a büfébe". Az egykori világbajnok szerint egy év szünet, az Universum rossz menedzselése, a visszavonulás lebegtetése után nem volt rossz Erdei teljesítménye.

"Onyango csak azt nézte, hogy lehet megúszni, nem állt oda verekedni, de sem idegileg, sem fizikailag nem sikerült elfárasztani. A látvány, a katarzis elmaradt. Zsoltnak a következő meccsre Amerikában kell készülnie, abban a közegben, mentalitásban, azokkal a kesztyűpartnerekkel, ott lesz igazi harcos, ez most annyira nem látszott."

Erdei legközelebb jövő év elején bokszol, akkor is az Egyesült Államokban, ellenfele még nem ismert.