Mayorga keze két percet már nem bírt ki

A WBA nagyváltósúlyú világbajnoki címét Miguel Angel Cotto (mérlege 36 (29 KO)-0-2) technikai KO-val védte meg szombat este.

Cotto a korábbi világbajnok nicaraguai Ricardo Mayorgával (Matador)  bokszolt Las Vegasban. A 12 menetesre tervezett mérkőzés az előzetes várakozások ellenére majdnem végig ment. De Mayorga végül feladta az utolsó menetben.

Az első menetekben Mayorga volt az aktívabb, lerohanta Cottót, de a puerto ricói gyorsan felvette a ritmust, ő is keményen megsorozta Mayorgát. Az ütései is pontosabbak volt.

A következő menetekben is kemény küzdelem volt, olykor Mayorga került fölénybe. A nyolcadik menettől kezdve azonban Cotto átvette az irányítást, és taktikus bokszolva ment előre.

Ekkor már érezhető volt, hogy Mayorga csak akkor nyerhet, ha kiüti Cottót. Ez nem sikerült neki, sőt Cotto került közel a kiütéshez. A 12. menet 53 másopercében, egy kombináció után Mayorga meg is rogyott. Még felkelt, de kézsérülésre hivatkozva feladta a meccset.

A 38 éves Mayorga a meccs után bejelentette a visszavonulását.

Cottót eddig csupán Margarito és Pacquiao tudta legyőzni, mindketten technikai KO-val győztek ellene. Cotto valószínűleg Margarito ellen küzd majd legközelebb, ha azt megnyeri, Pacquiao-val is lehet egy visszavágója.
 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59