Klicsko 3 perc alatt kiütötte a kubait

A WBC nehézsúlyú világbajnokát, a nyolc éve veretlen Vitalij Klicskót a kubai Odlanier Solis hívta ki szombat este Kölnben.

Az ukrán tartott a meccstől, mert Solis az amatőrök között olimpiai bajnok volt. A profiknál azonban kubai még sohasem szerzett vb-címet, a veretlen Solis nagyon fogadkozott: ő lesz az első, és Havannában lesz később a címvédő meccse. Klicskóra sokan mondták: ahogy öregszik, úgy lesz egyre jobb. A nehézsúlyban 39 évével ő a legidősebb bajnok.

Solis kilenc évvel fiatalabb, 13 centivel alacsonyabb, mint a címvédő, akinek két éve volt már kubai ellenfele, Gomezt nagyon simán verte. Legutóbbi címvédése is sima volt, de Shannon Briggs végigállta a nagy verést.

A Solis elleni meccse még simább volt, a felvezetés tovább tartott, mint maga az összecsapás: a kissé elhízott kubai az első menet végén eldőlt.

Az Árnyék becenevű versenyző megütni sem tudta a három perc alatt ellenfelét, majd belenézett egy kívülről nem túl erősnek látszó balosba. Eldőlt, felállt, de a bíró nem engedte a folytatást. A lassításokon látszott, hogy az ütéstől semmiképp sem ment volna le, nem volt akkora erejű, de a sokadik visszajátszás megerősítette: megbicsaklott a térde.

Klicsko is nagyon csalódott volt – nem mert, vagy nem akart állást foglalni a sérülésről, azt azonban állította, megütötte a kubait –, a nézők pláne, nagyon nem tetszett nekik, hogy Solis a saját lábán sétált ki a ringből, nem kellett hordágyra tenni. Az öltözőbe is úgy vonult be, mintha semmi baja sem lenne.

A meccs utáni ringnyilatkozatában Klicsko arra utalt, hogy nem ez volt a leggyorsabb sikere. Pályafutása során ez volt a hetedik olyan győzelme, amikor a második menetet már nem kellett elkezdenie. 42 profi mérkőzésen győzött, 39-szer kiütéssel, mindössze kétszer veszített.

Solís profi karrierje alatt 17 mérkőzést (ebből 12-t K.O.-val) nyert, ez az első veresége. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59