Erdei New Yorkban találkozott rajongóival

2011.05.19. 19:09

Csütörtökön megérkezett az Egyesült Államokba Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, aki június 4-én az amerikai Byron Mitchell volt nagyközépsúlyú bajnokkal csap össze Atlantic Cityben.

A profiboksz.hu híre szerint Erdei New Yorkban találkozott Dán Károly nagykövettel, ezt követően pedig mérkőzésszervezőjével, Lou DiBellával együtt egy klubban köszöntötte rajongóit.
Az eddigi 32 profi összecsapásán veretlen, 37. életévét május 31-én betöltő "Madár" legutóbb tavaly novemberben lépett ringbe, Atlantic Cityben pontozással verte a kenyai Samson Onyangót.
Erdei ellenfele, Mitchell 37 éves, s 1996-ban kezdte profi karrierjét, majd először 1999 júniusában szerezte meg a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú vb-címét. Kevesebb mint egy évvel később ugyan elvesztette az övet, 2001 márciusában azonban ismét ő lett a WBA bajnoka, és címét 2003 márciusáig őrizte meg. Mitchell az utóbbi időben nem ért el igazán nagy eredményt, legutóbbi két találkozóját pedig technikai KO-val veszítette el.