A szoboszlói strandon rendeznek boksz emlékversenyt

2011.08.23. 11:17

A világbajnoki főpróbát jelenti a magyar ökölvívó-válogatott számára a második Papp László Emlékverseny, melyet Kelet-Közép-Európa legnagyobb strandján, a hajdúszoboszlói nyitott gyógyfürdő nagymedencéjében rendeznek a hét második felében.

A tornán - melynek főszervezője a háromszoros olimpiai bajnok fia, ifjabb Papp László és Szántó József mesteredző, a helyi Papp László Bokszakadémia elnöke - nyolc ország 58 ökölvívója lép ringbe, köztük a szeptember 24-én kezdődő bakui felnőtt világbajnokságra készülő teljes magyar válogatott keret, a kézsérüléséből lábadozó középsúlyú Harcsa Zoltán, továbbá a szintén sérült, 69 kilós Klasz Árpád kivételével.

Finnország legjobbjaival érkezik, Anglia, Csehország, Kazahsztán, Szerbia, Szlovákia, Skócia és Ukrajna is erős csapatot küld. Csütörtökön 14, pénteken 15, szombaton 16 órakor kezdődik a program.

A várhatóan ideális strandidőben a szervezők reményei szerint ezrek tekinthetik meg a mérkőzéseket, már csak azért is, mert nincs külön belépő, aki megvette a jegyet a strandra, az ráadásképpen színvonalas bokszcsemegét is kap. Ínyenceknek való látványosságot ígér a 64 kilóban Görbics és Káté, továbbá szupernehézsúlyban Bernáth és Bouquet csatája - már amennyiben valaki más nem szól közbe.

A szorítóba lépő magyarok: Ungvári István, Kanalas Róbert (49 kg), Varga Attila, Dobrádi Zsolt (52 kg), Kalucza Norbert, Nagy Krisztián (56 kg), Varga Miklós, Török János (60 kg), Görbics Gábor, Káté Gyula (64 kg), Bacskai Balázs (69 kg), Török Ferenc (75 kg), Szellő Imre, Nagy Péter (81 kg), Darmos József, Deél Szabolcs (91 kg), Bernáth István, Bouquet Bence (+91 kg)