Állva maradt, de Klicsko nagyon elverte Wachot

2012.11.10. 22:43

Nagyon sok ütést beszedett a lengyel kihívó, Klicsko végig irányította a mérkőzést, és egyhangú pontozással megvédte világbajnoki címeit.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A nehézsúlyú Vlagyimir Klicsko és Mariusz Wach Hamburgban, este 11-től négy világbajnoki címért bokszol, a tét az IBF, a WBO, az IBO és a WBA öve.

  • A mérlegek, Klicsko 58 győzelemmel, (50 KO) és 3 vereséggel érkezik, Wach 27 győzelméből 15-ször KO-zott, de komoly ellenféllel még nem küzdött.

  • Klicsko július 7-én mérkőzött utoljára, akkor az amerikai Tony Thompsont ütötte ki a hatodik menetben. Wach március 24-én Tye Fieldset győzte le, szintén egy hatodik menetbeli KO-val.

  • Az hiszem, nagyon izgalmas küzdelem lesz, mert Wach fiatalos lelkesedéssel akarja a világbajnoki címet. Nagyon magabiztos, és várakozásaim szerint jobb lesz annál, mint szokott, éppen a motivációja miatt.

  • A német Bild szakértője szerint Klicsko már a hatodik menet előtt kiüti a lengyelt. A német RTL szakkomentárora úgy véli, a tizedik menetben KO-zik az ukrán.

  • Wach kiütéses győzelmét a fogadóirodák sem várják, az egyik fogadóportálnál 81-szeres pénzt érhet, ha mégis sikerül neki.

  • Az ukrán bajnoknak két héttel ezelőtt meghalt az edzője, 2004 óta először nem fog segíteni neki Emanuel Stewart. Klicsko szerint lélekben vele lesz a tréner, de az is előfordulhat, hogy bizonytalanná válik a megszokott segítője nélkül, még akkor is, ha a mostani Jonathan Banks Stewart-tanítvány.

  • Illetve az filmben őt alakító Slyvester Stallone is ott ül az O2 Arénában a 15 ezer néző között. Jövő héten Hamburgban Rockyról szóló musicalt mutatnak be. Részleteket már a címmeccs előtt is bemutattak. Sőt, éppen most is.

  • Klicsko 2004. április tizedikén kapott ki utoljára, Lamon Brewster az ötödik menetben ütötte ki.

  • A két bokszoló még sehol, a Rockyt alkotó színész kesztyű nélkül, öltönyben dobja fel a hangulatot és népszerűsíti a musicalt.

  • A 202 centis lengyel négy centivel magasabb Klicskónál.

  • A Red Hot Chili Peppers Can't stop című dalát választotta bevonuló zenének.

  • A legutóbb véres mérkőzésen nyerő és azóta már az ukrán parlamentbe is bejutott idősebb Klicsko testvérét segíti.

  • A mérkőzésvezető az amerikai Eddie Cotton. Adeilaide Byrd, Michael Ancona és Pasquale Procopio pontoz.

  • A mérkőzésvezető már középre hívta az ellenfeleket.

  • Nagyon átszellemülten ment ki a sarokból Klicsko. Mindketten balos szurkálásokkal indítottak, de az ukrán pontosabb volt, majd kombinációkat is tudott ütni. Klicso irányított, Wach pedig végig menekült.

  • Wach ritmust váltott, a menet elején el is találta Klicskót, az ukrán kifordul a támadásból, és újra átvette az irányítást, balos feltartó ütések után jobb egyenessel és dupla balosakkal is betalált. A felek többször is összekapaszkodtak. Egy kiesett fogvédő miatt meg is állították a küzdelmet. Wach a menet végén többször próbált visszatámadni. Már nem volt olyan egyértelmű Klicsko fölénye.

  • Klicsko fél percig bokszzsáknak tekintette Wachot, balegyenesekkel tolta el magától a lengyelt a fedezéke között betalálva. Wach nem találta az ellenszerét a támadásoknak, a menet végén hajrázott egy nagyot, de hiába az erős ütések, lassúságuk miatt Klicsko ki tudott lépni belőlük.

  • A koreográfia maradt, Klicsko balosokkal irányított, Wach lábbal próbálta kimozogni az ütéseket, de egy percig az ukrán sem igen talált be. Egy összekapaszkodás közben Wach szabálytalanul tarkóra és vesére is ütött, majd újra és újra közelharcba ment a lengyel, Klicsko nem tudott vele mit kezdeni, mindig lefogta Wachot.

  • Klicsko keményen kezdett, rögtön az elején két óriási erejű jobbost vitt be fejre, de a lengyel állta az ütéseket, de válaszolni nem tudott. A menet végén újabb két-, háromütéses kombinációkkal talált be a címvédő.Az utolsó 20 másodperc viszont Waché volt, jobb kézzel betalált, majd a kötélnél próbálta megsorozta Klicsko fejét, de tiszta ütést nem vitt be.

  • Wachnak nem maradt meg a lendülete, Klicsko sorra vitte be a balegyeneseket, jól bemérte a távolságot, a lengyel csak ritkán érte el, de belharcban egy jobb horgot azért bevitt, majd egy egyenessel is betalált. Az utolsó 15 másopderc viszont Klicskóé volt újra egy hármas kombinácóval.

  • Taktikusan indult a menet, fél percig csak a távolságot keresték a bokszolók, majd Klicsko a bevált balosokkal dolgozott. Wach azonban rendületlenül jött előre, látszólag jól bírta ütéseket, de ellentámadásra nem vállalkozott. Két perc után egy komoly Klicsko-sorozatot is benyelt Wach, de állva maradt, majd a gong előtt is jött az ukrán.

  • Klicsko ott folytatta, ahol abbahagyta, a kötelekhez terelte a lengyel, majd megsorozta. Miután kijöttek, megint balosokkal talált be. Wach elfogyni látszott, nem tudott visszatámadni. Újra és újra a köteleknél találta magát, hihetetlen sok ütést beszedett, egyenlőtlenné vált a küzdelem, de kibírta talpon a menetet.

  • A nagy cséplés után visszavettek az iramból, újra taktikusan kezdődött a meccs, de Wach már nagyon megviselten mozgott, és Klicskón is látszott, pihenős lesz a menet. Csak egy-egy ütést vitt be, nem ugrottak egymásnak a végén sem a felek.

  • Újra frissebben mozgott mindkét bokszoló, de Wach továbbra sem tudott kezdeményezni. Klicsko jött a szokásos balegyenesekkel. Majd az utolsó percben gyorsított, és bal-jobb kombinácókat is ütött. Nem volt látványos a munkája, de ezt a menetet is elvitte.

  • Úgy tűnt, Klicso már a kiütést akarja, nagyon ráment Wachra. Háromszor-négyszer is eltalálta egymás után, de továbbra is ütésálló maradt a lengyel, és egyszer-egyszer fejre is betalált. A menet végére visszavettek, nem forgott komoly veszélyben Wach.

  • Wach mindetn egy lapra tett fel, a hetedik menet óta szinte semmit sem ütött, most mégis lerohanta Klicskót, kiütéses győzelemben bízott. Egy percig bírta a saját iramát, Klicsko nem vesztette el a fejét, ügyesen írányított most is.

  • Nem volt kérdéses, Vlagyimir Klicsko mindhárom pontozónál tiszán nyert.